Csomor Erzsébet (szerk.): Zalaegerszegi végrendeletek 1701-1826 I. 1701-1803 - Zalai gyűjtemény 77/1. (Zalaegerszeg, 2015)
Végrendeletek Zalaegerszegen a 18–19. században
lánya örökölte.89 Kiss Bognár János zalaegerszegi iparos „mihelyes szobát, fele konyhát, fele udvarral, fele telekkel, minden némü bognár mesterséghez tartozandó eszközökkel és kifaragott fákkal" osztályrészén felül Imre fiára hagyta, aki őt segítette, „belső gazdaságomban velem együtt szorgalmaskodott."90 Péntek László végrendeletét 1831. július 16-án tette, egy hét múlva elhunyt. Halálát követően megtörtént az örökség felosztása. Az osztály levélhez csatolt leltár szerint az elhunyt Ujj Városi vagy Fazokas utcában álló háza „egy szobábúl, egy konyhábúl, mórfal épületbéli ház, a végiben deszkábúl készült tehénállással és az udvaron egy böcsös, s faragott deszkábúl készült hidas, mégis az házhelyhez tartozandó böcsös teleki kerttel, és gyümölcsössel együtt, az épület zsuppfödélre és könnyű épületfára építve."91 A szegényebb városi lakosok, - mint Burka Éva városi újpolgár92 - temetési költségeit csak csekély értékű ingatlanának eladásából tudták kifizetni a családtagok: „Az egész értékem egy két derékból, úgymint szobából s konyhábúl álló lakóházbúi, és csekély házi bútorokbúi s eszkö- zökbűl állván. Mindezek halálom után árverés útján a többet ígérőknek adassanak el, és az ezekbűi bejövendő készpénzből mindenek előtt temetésem költségei fizettessenek ki, hagyom és rendelem." A zalaegerszegi lakosság földművelő népesség volt, zöme mezőgazdasági tevékenységből tartotta fenn magát. A népesség egy része igásállatot tartott, szántóföldjén gazdálkodást folytatott. 1847-ben 55 egerszegi polgárnak, volt 2 ökre, (adózók 11 százaléka) 47 adózónak volt 2 lova (adózók 9,5 százaléka). Az összeírásból kitűnik, hogy többségében a kézműves tevékenységet folytató adózók tartottak lovat, feltehetően piacra, vásárra mentek, eladásra fuvaroztak. A szőlőhegy az ingatlanvagyon meghatározó résztét képezte. Megélhetési forrást jelentett, sok esetben lakóhelyül is szolgált, mint 1826 nyarán, amikor két egymást követő tűzvészben a város leégett, a lakosság nagy részének mindene elpusztult, és kénytelenek voltak hegyi hajlékukban berendezkedni, áttelelni, hogy majd a következő évben megkezdhessék az újonnan nyitott utcákban, a leégett házaik helyén, vagy új telkeken az újjáépítést. A szőlő birtoklását, a birtok nagyságát nem szabályozta törvény. Társadalmi hovatartozástól függetlenül, nemesnek, polgárnak, telkes jobbágynak, házas és házatlan zsellérnek egyaránt lehetett szőleje. Szabadon rendelkeztek vele, adták, vették, örökítették. Eladás esetén a vérszerinti rokonoknak elővásárlási joguk volt. A testamentumok zömében helymegjelöléssel rendelkeztek a szőlőkről: „Henye hegyen lévő szőlőmet," „Géva hegyi szőlőm" stb., ezek a város környéki hegyek ma is élő, használatos elnevezései. Esetenként a szőlőhegy megnevezése nélkül testálták ezeket az ingatlanokat a szőlőművelés és borkészítés eszközeivel együtt. Az örökség tárgyát képezték a lovak, szekér, eke, taliga 89 Hári Erzsébet végrendelete 1832. 90 Kiss Bognár János végrendelete 1831. 91 Péntek László maradékainak osztálylevele 1832. 92 Burka Éva végrendelete 1849. A városban letelepedett cigányokat nevezték újpolgárnak. 23
