Csomor Erzsébet (szerk.): Zalaegerszegi végrendeletek 1701-1826 I. 1701-1803 - Zalai gyűjtemény 77/1. (Zalaegerszeg, 2015)
Végrendeletek Zalaegerszegen a 18–19. században
Győré Bábi szolgálóleány fenyőágyat ágyneművel, egy három fiókos sublatot kapott örökségül Czopek Annától, aki így hálálta meg az őt ápoló lány munkáját.72 „Ha azt mondom, hogy koldusok mindig voltak, nem mondok új dolgot, hiszen már a Bibliában is sok szó esik róluk" - olvashatjuk a jeles könyvtörténész, Trócsányi Zoltán megállapítását.73 A zalaegerszegi végrendelkezők szinte valamennyien gondoltak nélkülöző embertársaikra. Örökölhető vagyonuk egy részét a szegénynek támogatására, és segélyezésére fordították. A gyűjtemény legrégebbi, 1701-ből való darabja egyben a legkorábbi adatot is tartalmazza a város 18. századi szegényügyére, a város első ispotályára vonatkozóan, amit Tar Judit alapított nemes lelkű végrendeletében: „Szala Egerszegen lévő majoromban a Méltóságos Kalocsay Érsek74 mészáros székje mellett magán erdeimbül csináltatásra egy Ispitalt a szegényeknek számára."75 76 Ez az intézmény - amint azt Degré Alajos megállapította - a város központjában állhatott a nagy Csapó utcában, a mai Munkácsy, Jákum utcák környékén. Források hiányában lakóinak számát nem ismerjük, meddig állt fenn nem tudjuk. Csaknem hatvan évvel későbbi az első adat, ami működő ispitára enged következtetni. Horváth Ferenc 1758-ban kelt végrendeletében olvashatunk arról, hogy 1 forintot hagyott az ispitabeli koldusok számára. Húsz évvel később, 1778-ban Vasvári Rozália testamentuma 2. pontjában azt kéri, hogy a ládájában lévő 100 forintból fizessék ki a temetését, szállásadó házigazdáját, és ami még megmarad, „az ispotályban lévő koldusoknak adassák, melyekért érettem és a purgatóri- umbéli lelkekért imádkozni köteleztetnek."76 Ugyanebben az évben Istvánffy Farkas és Pap Margit is hagyományozott az egerszegi szegények részére. A végrendeletekből az is megállapítható, hogy a városban a szociális gondoskodás nemcsak intézményes keretek között zajlott. A rászorulók egy része nem a szegényházban, hanem városi házaknál tengette életét. Ők voltak az ún. házi szegények, akiknek megélhetését magánszemélyek jótékonykodása, természetbeni vagy pénzadománya segítette. Pétsi Örzse 1807-ben tett végrendelete mellett fennmaradt a házi szegények számára hagyott 10 forint elszámolása is. Az összeg átvételét 28 ember ismerte el kezének keresztvonásával: kilencen 30 krajcárt, 18-an 15 krajcárt kaptak, egy személy vett fel 1 forint segélyt.77 78 Hári Erzsébet 1832-ben tett végrendeletében 50 forintot hagyott „azoknak a házi szegényeknek is kik legnyomorúságosabban élnek és a szánakozásra méltók...."75A városi szegénység differenciáltságát Simonffy Borbála végrendelete is alátámasztja. A legnagyobb nehézségekkel küzdőknek, 72 Czopek Anna végrendelete 1864. 73 Trócsányi Zoltán: A koldulás története. In: Kirándulás a magyar múltba. Budapest, Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, 1937. 293. 74 Széchényi Pál 1687-től veszprémi püspök, 1696-tól kalocsai érsek. 75 Vukics Jánosné Tar Judit végrendelete 1701. 76 Vasvári Rozália végrendelete 1778. 77 Pétsi Örzse végrendelete 1807. 78 Hári Erzsébet végrendelete 1832. 20
