Csomor Erzsébet (szerk.): Zalaegerszegi végrendeletek 1701-1826 I. 1701-1803 - Zalai gyűjtemény 77/1. (Zalaegerszeg, 2015)
Végrendeletek Zalaegerszegen a 18–19. században - Zalaegerszegi végrendeletek 1701. augusztus 18.–1803. december 17.
Elsőben lölkömet az Úristennek, testemet az földnek, ahonnénd eredetét vette, ajánlom. Másodszor: Szala Egerszegi szőlőhegyen lévő szőlőmet hagyom Éva leányomnak, általában az hajlékok eránt pedig az légyen [...] halálom után, minthogy már többi gyermekeimnek részét kiadtam, tehát Jánosé még benne marad két rész, mi pedig magam részét megilleti, fönt nevezett Éva leányomnak hagyom azért, mivel halálomig különös gondomat viselvén szárnya alatt tartott, s táplált. Harmadszor. Mégis, uramtúl maradott geréntes mentét238 hagyom Éva leányomnak mindenféle ágyi és ládabéli viselőruhákkal együtt, fent írt conditiók alatt. Negyedszer. Emlékezik az városi magistratus, hogy minémő processust folytattam Istenben boldogult Vidovits János férjem után maradott gyermekeivel száz foréntok eránt, város előtt.239 Tudniillik vélem transactiora lépvén az mostohagyermekeim, mivel mindeneket kívánságok szerént nékik általengedtem, következésképpen ígértek száz foréntot, mindeddig meg nem adták, diposi- tiom alá engedték, azért tehát bűnös lölkömrűl megemlékezvén mastanában hagyom ily formán azon summát: Szala Egerszegre főtisztelendő plébános úrnak forint dénár 10 Tisztelendő Laki káplán úrnak 10 T. Kozma úrnak 10 Szent Lászlóra 10 Kis Cellbe 10 Szala Egerszegi ispitabelieknek 10 Summa f. 60 d. [Áthúzott szövegrész: száz ft.] Többi summát pedig mi megmaradott, több helyen plébános uraknak, ahol hamarább szentmiséket el fogják szolgálni magam és megholt férjeim lóikéiért [rendelem]. Ötödször. Házieszköz akárhol találandó, gyermekeim között oszoljanak föl. Hatodszor. Szőlőtermés Éva leányomé légyen, másféle termés pedig [áthúzott szövegrész: többi] gyermekeimé légyen, közönségesen magok között istenesen osszák föl. Hetedszer. Gyermekeim ezen rendelésemet megtartván, rólam ki-ki meg emlékezvén. Hogy előttenk fönt nevezett Vizlendvai Éva asszony végső rendelését így tette recognoscaljuk, és tulajdon kezével vont kereszttel meg is erősítette. 238 Görényprémmel díszített mente. 239 Vizlendvai Éva, Vidovits János özvegye contra Vidovits János örökösei adósságbeli per 1786. MNL ZML Zalaegerszeg Város Régi Levéltára - Perek No. 732. 171