Csomor Erzsébet (szerk.): Zalaegerszegi végrendeletek 1701-1826 I. 1701-1803 - Zalai gyűjtemény 77/1. (Zalaegerszeg, 2015)
Végrendeletek Zalaegerszegen a 18–19. században
megindokolja mit, miért hagyott egyik, vagy másik leszármazójának, rokonának. Megkülönböztették az ősi, és szerzeményes javakat, móringokat. Fontos részei a ház és berendezési tárgyak, a jószág, szőlő, a gazdasági eszközök. Annak ellenére, hogy a végrendeletek fontos vagyoni tételei voltak az ingatlanok, ingóságok és a pénztartozások, ezek alapján nem lehet komplex képet kialakítani a vagyoni állapotról, hiszen a végrendeletek nem tekinthetők tökéletes vagyoni leltáraknak. A kegyes adományok voltak a lélekváltságok - donum pro salute animae33 - az egyháznak juttatott vallásos tartalmú rendelések. Az adománnyal „Isten dicsőségét viselvén" szemük előtt, a halál utáni üdvözülést kívánták megváltani, amelyek sokfélék voltak: misealapítványok, a templomok, kápolnák felszerelésére juttatott pénzösszegek, és különféle egyéb adományok. A záradék a rendelkező aláírását, az okiratot hitelesítő személyek, tanúk nevét, aláírását és a hitelesítő pecsétet tartalmazza. Ezek a végrendelkezés érvényességéhez nélkülözhetetlen elemek.34 Az örökül hagyok zömmel idős korukra, betegségükre hivatkozva keresték fel a városi tanácsot, hogy tanúk előtt tollba mondják végső akaratukat. Amennyiben az érintett mozgásképtelen volt, akkor a végrendelkező kérésére saját házánál készítették el a fontos dokumentumot, a jegyző és a tanúk jelenlétében. így történt ez 1773-ban Simon Orsolyánál, aki „ágyban feküvő,"35 és 1775-ben Svetits Ferencnél, aki „beteges állapotban"36 volt a testamentumtétel idején. Gyűjteményünkben 109 darab saját kezűleg aláírt testamentum található, ez a teljes minta valamivel több, mint 15 százaléka. A saját kézjeggyel ellátott testamentum között 26 helyi iparos nevével találkozunk - összes aláíró 23 százaléka - ami esetünkben is igazolja azt a feltételezést, hogy az iparűzés, kereskedés gyakorlása szoros összefüggésben volt az írásbeliség gyakorlatával. Ha külön megvizsgáljuk 18. századi aláírók számát, akkor csaknem 50 százalékkal alacsonyabb értéket kapunk - tizenhat személy írta alá nevét - ami az összesnek 8,5 százaléka, tehát a testálok 90-92 százaléka „írást nem tudván, nevem után tett tulajdon kezem +szt vonyásával"37 erősítette meg az okiratot, aláírás helyett keresztet rajzolt neve helyére. Tárkány Szűcs Ernő a 18. századi vásárhelyi végrendeleteknél csaknem azonos értéket, 90-95%-t mutatott ki.38 A lakosság nagy része tehát nem jutott el az írni-olvasni tudásig, noha iskoláztatásra is vannak adataink. Tárkány azon megállapítása tehát, hogy „a század társadalmi törekvése nem is a műveltség gyarapí33 Tárkány 1981. 738. 34 A tanúk száma nem volt állandó. III. Károly 1715. évi I. dekrétuma, 27 cikkely 1 §-a 5 tanú együttes jelenlétét írta elő, a 2 § kiegészítette még azzal, hogy az írni nem tudó végrendelkező aláírását a hatodik tanú pótolja. CJH1900. 459. 35 Simon Orsolya végrendelete 1773. 36 Svestits Ferenc végrendelete 1775. 37Perger Erzsébet végrendelete 1824. 38 Tárkány 1961.161. 13
