Csomor Erzsébet (szerk.): Zalaegerszegi végrendeletek 1701-1826 I. 1701-1803 - Zalai gyűjtemény 77/1. (Zalaegerszeg, 2015)

Végrendeletek Zalaegerszegen a 18–19. században - Zalaegerszegi végrendeletek 1701. augusztus 18.–1803. december 17.

Másodszor. Ugyan szala egerszegi hegyen lévő kápolnahegyen lévő szőlőmet, melynek az árát magam fizettem ki 7 Уг fél forintokat, annak is felét felesé­gemnek hagyom, ha pedig az előbbi feleségemtől maradott két gyermekeim­nek negyed fél foréntokat letészen, átolában bírja. Harmadszor. Az Budai völgyön lévő szőlőből pedig minden gyermekeknek egyenlőképpen hagyom az előbbi földekkel és hajlékokkal együtt az osztályt, mind az előbbi asszonytúl, mind pedig az Németh Katától szármozóknak. Negyedszer. Ugyan szala egerszegi határban, három helyett lévő 1 Уг hold földe­met hagyom az közönséges árváknak. Ötödször. Azon ház, melyben Németh Katával, utolsó feleségemmel laktam, kit magunk csináltunk, hagyom az kisebb árváimnak, úgy egy s.v. sörtvélyese- met is. Melyről írást nem tudván, adom ezen alább is írt emberséges emberek előtt költ testamentum levelemet. Szala Egerszeg, die 23a mensis Februarii, 1782. Baki János + Előttem Sviderics Márton előtt + Előttem Vass Szabó József előtt + Előttem Zelkó Pál előtt + Előttem Németh István előtt + Előttem Simonits Péter előtt + Előttem Kondor Jutka előtt + Előttem Zelko György Tekintetes Nemes Szala Vármegyei esküdt előtt m. p. Kétlapos, eredeti. Lelőhely: MNL ZML Zalaegerszeg város régi levéltára - Végrendeletek No. 10. 57. Dömölk János végrendelete 1782. március 22. Atyának és Fiúnak és Szentlélek Istennek nevében, ámen. Alább is írt Dömölk János, noha testemben beteges, de elmémben ép és egészsé­ges; elsőben lelkemet ajánlom az ő teremtőjének, az testemet pedig ő anyjá­nak, a földnek, és kívánok az gyermekeim közt ily egyezést és rendelést tenni. Elsőben: Szent Lászlóra hagyok az lelkemért szentmisékre nyolc foréntokat. Item Kis Cellben öt foréntokat. Item az Kálváriára öt foréntokat. Ugyan az egerszegi templomra három foréntokat. 121

Next

/
Thumbnails
Contents