Csomor Erzsébet (szerk.): Zalaegerszegi végrendeletek 1701-1826 I. 1701-1803 - Zalai gyűjtemény 77/1. (Zalaegerszeg, 2015)
Végrendeletek Zalaegerszegen a 18–19. században
delés, akkor az öröklésre törvényi előírások vonatkoztak, viszont ha jogszabály szerint osztották fel a vagyont, akkor nem lehettek figyelemmel a családon belül kialakult sajátságokra. Ezért ha a testáló személy ezeket érvényre akarta juttatni, ha valaki nem a törvény betűje szerint akarta rendezni hagyatéka sorsát, arra az esetre az egyéni végrendelkezés adott lehetőséget.6 Ezek az egyedi körülmények az alábbiak lehettek:- a testáló nem egyenlő arányban akarta felosztani a vagyontárgyakat- gyermeke már házasítás alkalmával megkapta rá eső részt;- gyermekét taníttatták, és azt beszámította;- köszönetképpen, mert betegségében gyámolította, gondját viselte;- rokonokat is részesíteni akart vagyonából. A jogi tényezők mellett másik fontos ok leginkább az öregkor, vagy valamilyen súlyos betegség volt, ami arra késztette az embereket, hogy szóban, vagy írásban közöljék végakaratukat. Korszakunkban gyakori forma volt a szóbeli végrendelet is, melyet „az örökösök éppen úgy megtartottak, mint az írásbelit."7 A vég- rendelkezés a városbíró és legkevesebb öt, esetenként akár hét, vagy ennél is több tanú együttes jelenlétében történt, a városi jegyző foglalta írásba és hitelesítette. A jelenlévő tanúknak - mint azt Tárkány Szűcs Ernő megfogalmazta - „ tisztességes állású személyeknek kellett lenniök, akik a végrendelkezés tartama alatt valóban együtt voltak, "8 szintén alá kellett írni az iratot. A hitelességhez tartozott a testáló személy aláírása is, aki „írást nem tudván neve keresztvonyásával" tette érvényessé azt. A végső rendelkezések - legyenek rövidebb, vagy hosszabb terjedelműek - formai és tartalmi szempontból majdnem azonos felépítésűek, a középkori oklevelek szerkezetét követik, három fő részből állnak: bevezetés, tárgyalás, záradékolás. Werbőczy István Hármaskönyve sem adott kötelező utasítást a végrendeletek szerkezetére nézve, hanem ezt a kérdést a helyi szokásra bízta.9 Az általunk vizsgált testamentumok túlnyomórészt anyanyelven készültek, mindössze nyolc darab íródott németül. Latin kifejezésekkel a szövegbe beleszőve találkozunk, a középkori latinból sok megőrződött, például „confirmálom", (megerősítem), „commi- tálom" (meghagyom), vagy „anno et die ut supra" (kelt, mint fent), stb. Ezek azt mutatják, hogy a testamentumot fogalmazó jegyző ismerte a hagyományos jogi nyelvet. Formai felépítését tekintve a testamentumok vallásos címzéssel kezdődnek: „Atyának és Fiúnak és Szentlélek Istennek Nevében, Ámen!", vagy „A Teljes Szentháromság, Atya, Fiú és Szent Lélek Istennek nevében." A következőkben a végrendelke6 Tárkány Szűcs Ernő: Magyar jogi népszokások. Budapest, 1981. 726., uő.: Vásárhelyi testamentumok. Budapest, 1961. (továbbiakban Tárkány 1961., 1981.) 7Tárkány 1981. 731. 8 Tárkány 1961.149. 9 Tárkány 1961.147. 10
