Molnár András: Utóvédként a Donnál. Hadiokmányok, harctéri naplók és visszaemlékezések a magyar királyi 9. honvéd könnyű hadosztály történetéhez, 1942-1943 2. - Zalai gyűjtemény 76/2. (Zalaegerszeg, 2014)

47. gyalogezred - 40. Dr. Szabó Sándor tartalékos zászlós (47. gyalogezred ezredközvetlen aknavető század szakasz-, majd századparancsnoka) visszaemlékezése, 1942. április 1. - december 31. (részletek)

met, hogy ha netán valaki megsebesülne, két bajtársa hova viheti a segélyhelyre, de ha az már nem lenne a helyén, kísérjék hátrább. Azt a lehetőséget is felvetettem, hogy ha közben már megérkezett segítségünkre a 17/11. zászlóalj gyorssegély vegyes alakulata, akkor a továbbiakban a nálamnál magasabb rendfokozatú tisztnek engedelmeskedjenek. Mindez nem tartott tovább, mint ahogy most papírra vetettem, de utólag meg kell jegyeznem azt is, hogy még ez a rövid útbaigazítás is feleslegesnek bizonyult, mert a valóságban a dolgunk sokkal könnyebb lett, mint előre gondoltam.

Ahogy a kiindulási helyünkre értünk, egészségügyi katonák sebesülteket kísértek hátrafelé. Tőlük tudtam meg, hogy a 17-esek megelőztek bennünket, és a mi terepünket már jórészt megtisztították, és a szovjeteket a falu határáig visszavetették, de közben itt-ott ellenállásba is ütköztek és sebesültjeik is lettek. Ám ők inkább zömmel a pincék fölötti domb gyümölcsöseiben a falu közepére támadtak, s ott még házról-házra küzdik magukat előre. A ruszkik nagy része az ő támadásuk tüzére, főleg a 17-es nehézfegyver század779 aknavetőinek tüzére elkezdte a visszavonulást a Don felé, de még vannak a romházakban megbújt csoportjaik, melyek ellenállnak és tüzelnek visszafelé, így sebesültek meg ezek a gyalogosok is. De azért még a patakvölgyben rájuk is lőttek olyan helyről, ahol házak nincsenek is. Mondtam nekik, hogy nyilván a pincékből tüzelhettek rájuk. S ez hamar be is bizonyosodott, mert, ahogy a huszár szakaszvezetővel a híd felé értünk, az egyik krumpliverem felől szegény szakit mellettem egy dumdum úgy találta álion, hogy az alsó arca teljesen lefittyedt, csak ordított egy nagyot, és hanyatt vágódott, ketten se tudtunk vele mit kezdeni. A feje szinte szétrobbant, kétfelé esett, és percek alatt ott vérzett el a szemünk láttára. Ilyen szörnyű sebesülést még nem is láttam. Odakiáltottam a Solti-csapat nehézpuskásának, hogy lőjön bele abba barlangbejárat-szerű verembe, a géppuska meg a többi pincébe. Aztán több lövést már nem is kaptunk, mert Streer emberei minden zugba kézigránátot dobtak, és az egész völgyben csend lett.

Ettől kezdve már gyorsan haladtunk előre. Csupán egy furcsa eset történt még közben velem. Egy sisakos fej bukkant fel tőlem nem messze a krumpliföldön nőtt tökinda levelei közül, de rögtön el is tűnt. Nem tudtam megállapítani, ma- gyar-e vagy ruszki, ezért rögtön lebuktam a dús parti növényzet közé, és elhatároztam, hogy kúszva megközelítem, hogy megállapíthassam, kivel is van dolgom. Valószínű, ő is hasonlóképpen lehetett velem, mert észleltem felpillantva, hogy a krumpliszár és a köztes kukorica szára úgy mozog, hogy ő meg felém közeledik. Pisztolyom kibiztosítva volt a markomban, minden eshetőségre készen. Egyszerre csak egy ismerős arc tűnt elém. Ugyanakkor ő is felismerhetett, mert majdnem egyszerre hangzott el, hogy: „Sanyi ne lőj, Miki780 vagyok!", illetve ré779 Pontosabban a 17/1. zászlóalj géppuskás századának aknavető szakasza.

780 Személyéről és beosztásáról nem rendelkezünk pontosabb adatokkal.

371