Molnár András: Utóvédként a Donnál. Hadiokmányok, harctéri naplók és visszaemlékezések a magyar királyi 9. honvéd könnyű hadosztály történetéhez, 1942-1943 2. - Zalai gyűjtemény 76/2. (Zalaegerszeg, 2014)

47. gyalogezred - 40. Dr. Szabó Sándor tartalékos zászlós (47. gyalogezred ezredközvetlen aknavető század szakasz-, majd századparancsnoka) visszaemlékezése, 1942. április 1. - december 31. (részletek)

tűk, hogy a másik bomba valamivel odébb, a patakon túli répás-káposztás kertben robbant. Mikor felocsúdtunk s feltápászkodtunk, láttam ám, hogy a vezérvető csövének a földszint fölé emelkedő, körülbelül egy araszos részén a repülőbomba szilánkja úgy hatolt át, mintha csak vajból lett volna. No, ezzel többet nem fogunk mi lőni - volt az első gondolatom, amit a Nagy Simon szakaszvezető is megerősített. Az egyik ottmaradt kezelő meg azt mutatta, hogy az irányzékot meg a légnyomás dobta le az állványról. El is indult a sejtett irányba megkeresni, s meg is találta a patak partján, vagy 15-20 lépésnyire a tönkrement vetőtől, és csodák- csodája, azon sérülés nem is volt, használható maradt. Vajdáék rajának se lett a bombától semmi baja, ők időben beugrottak a közeli óvóhelyükre. Mondtam is Vajda szakaszvezetőnek, hogy ettől kezdve az ő vetője lesz a vezérvető, és Simon tizedes773 lesz a helyettese, és az én kezelőim is az ő emberei [lesznek].

Az előbbi repülőtámadás első ijedsége után arra következtettem, hogy az utóbbi napok felderítő repülései direkt minket kereshettek, mert bizonyára a záró-, majd zavarótüzünkkel sok kellemetlenséget, sőt veszteséget okozhattunk nekik, mármint a beásottaknak és a sötétedések utáni utánpótlásuknak, ezért tiszteltek meg bennünket a két bombával. S mivel úgy vélhették, hogy elnémítottak bennünket (pedig csak a lőszerünk utánpótlása akadt meg átmenetileg), mint akik jól végezték dolgukat, azonnal vissza is fordultak a Don fölött a dombon túli helyükre, és azután többé felettünk se felderítő repülő, se bombázó nem jelent meg.

Ellenben a ruszki gyalogosok sorozatban több rohamot is megkíséreltek, de Babinszkyék százada és a 47/11. zászlóalj többi gyalogosai és nehézfegyveresei - bár sok veszteség mellett - ezen az augusztus 10-ei napon még vissza tudták őket verni. Ők is ejtettek néhány beszivárgott ruszki foglyot, főleg sebesülteket. Mi is számítottunk rá, hogy a hajnalban elfogott 14 után majd jönnek még. De nem jöttek a mi körletünkbe, úgyhogy közben a távbeszélő vezetékeinket is rendbe hozták az emberek, és az „öreg" Csanaki rögtön jelezte is, hogy a Streer tizedes hív a figyelőből. Átvettem a hallgatót, s figyelőtisztesem jelentette, hogy tőlünk északra most is folyik a 47/11. zászlóalj elleni ruszki támadás, [és] félő, hogyha az ismétlődő rohamuk sikerül, akkor a figyelőnket is megközelíthetik. Mondtam neki, hogy ott a pincében a cseh puskám, meg két „tárogató", azt vegyék magukhoz addig is, míg visszamegyek, s ha megérkezik a gránátutánpótlásunk, meglátom, segíthetünk-e még gyalogosainknak valamit.

Alighogy visszaértem a figyelőbe, addig soha nem látott látványban volt nekem is, törzsemnek is része. Tőlünk délre, a Don feletti légtérben hirtelen megjelent négy német Stuka egymás mögött, és zuhanórepülésben, délről északra végigbombázták a túlparton hosszan elhúzódó, egy utcasoros Kosztyenszkije Vi773 Helyesen: szakasz vezető.

366