Molnár András: Utóvédként a Donnál. Hadiokmányok, harctéri naplók és visszaemlékezések a magyar királyi 9. honvéd könnyű hadosztály történetéhez, 1942-1943 2. - Zalai gyűjtemény 76/2. (Zalaegerszeg, 2014)
47. gyalogezred - 40. Dr. Szabó Sándor tartalékos zászlós (47. gyalogezred ezredközvetlen aknavető század szakasz-, majd századparancsnoka) visszaemlékezése, 1942. április 1. - december 31. (részletek)
feltöltött hídfőkből augusztus 8-án hajnalban a gyengébb pontjainkat alaposan kikémlelt oroszok a tőlünk közvetlenül délre lévő 34/1. zászlóalj védőállása ellen, a mielőttünk lévő 4-es hídfőnél is jóval szélesebb hídfőből756 körülbelül egy zász- lóaljnyi erővel megtámadták az egyik szakasz vonalát, és [azt] egész a magas partig visszavetették, s csak a folyótól 4-500 m-re tudta őket estig a zászlóalj visszaszorítani. De a betörtek mögötti mocsaras terepbe az éjszaka folyamán be tudták magukat fészkelni, és komoly erősítést is kaptak. Annak ellenére is, hogy az ott lévő aknavető szakaszom éjjel is lőtte őket. Pedig, mint később kiderült, elég nagy veszteséget okoztak nekik. Viszont a támadó szovjetek több foglyot is ejtettek, köztük egy hadapród őrmestert is, akit már 9-én kora hajnalban arra kényszerítettek, hogy hangcsővel átkiabálja: „Magyarok, adjátok meg magatokat, akkor nem lesz semmi bajotok, de ha nem, még ma délig megeszünk benneteket!" Az ismerősei ráismertek a hadapród hangjára (akkor közszájon is forgott a neve, de én bizony már elfelejtettem, téves nevet adni pedig nem akarok). A visszakiabált válaszból csak annyit értettünk: „Gyertek csak, ólommal töltjük meg az üres bendőtöket." [Augusztus] 9-én hajnalban, erős tüzérségi előkészítés után már nemcsak a 34-esek vonalán támadtak a szovjetek, hanem az előttünk lévő 47/11. zászlóalj 4. századát is, melynek a századparancsnoka Babinszky László főhadnagy, egyik szakaszának parancsnoka pedig Kunos zászlós volt (aki korábban a 17/I-től, Hegedűs Gyula sógoréktól került ide, ha jól emlékszem). Tőlük értesültem távbeszélőn, hogy őket is támadják, már a drótakadályaikat nyírdesik. Fektessek - kérték - zárótüzet a drótakadályaik meg a Don közötti sásos, fűzbokros rétre, ott kúsznak már feléjük a 4-es hídfőből kiindult lövészek. E kérésüknek annál is inkább azonnal eleget tettem, mert a szomszéd tüzérfigyelőből a sümegi Tóvári757 zászlós is jelezte, hogy ő is észlelte ott a mozgást a 15-ös távcsövével, de az enyémmel, amely csak 6-os nagyítású volt, még nem lehetett látni a hajnali ködben. A tüzérek még nem mertek odalőni, mert ott szűkebb volt az árterület, és a tüzérségi gránát robbanásának szilánkjai még a legelső vonal futóárkaiban lévő puskásokat is veszélyeztet[ték volna]. Nekem erre a területre már régóta meg voltak a kipróbált lőelemeim, úgyhogy egyszerre két vetőnek adtam gyors parancsot a balról jobbra haladó zárótűzre. Nos, ennek meg is lett az eredménye, mert az ellenség nem jutott át se most, se az egész nap folyamán Babinszkyék drótakadályain, melyek mögött még tele756 Az 1942. augusztus 8. és 13. közötti Kosztyenki körüli hídfőharcokról fennmaradt korabeli dokumentumokból nem derül ki, hogy a szemben levő szovjet 141. lövészhadosztály Donon átkelt felderítő csoportjai már az augusztus 8-án megindított hídfőképző támadás előtt megvetették volna lábukat a folyó jobb partjának egy-két pontján. Véleményünk szerint, illetve a folyó jobb partjának bozótos, mocsaras terepviszonyait figyelembe véve azonban nem kizárt, hogy a memoár szerzőjének megállapítása e tekintetben valós tényeken alapul. ^Tóvári Endre hadapród őrmester, 1942. szeptember 1-jétől tartalékos zászlós, a 9/4. üteg felderítő tisztje. 355