Molnár András: Utóvédként a Donnál. Hadiokmányok, harctéri naplók és visszaemlékezések a magyar királyi 9. honvéd könnyű hadosztály történetéhez, 1942-1943 2. - Zalai gyűjtemény 76/2. (Zalaegerszeg, 2014)

47. gyalogezred - 40. Dr. Szabó Sándor tartalékos zászlós (47. gyalogezred ezredközvetlen aknavető század szakasz-, majd századparancsnoka) visszaemlékezése, 1942. április 1. - december 31. (részletek)

vető- és tüzértámogatás nélkül is túljutottak már a következő észak-déli dombon, és csatárláncba alakulva már jó pár száz méterre vannak előttünk. A szovjetek zöme már „

meglépett" előlük, mert ellenséget ott már nem kellett leküzdeniük, azok már eltűntek a szem elől a következő dombot borító erdőben, és egyelőre onnan se lőnek vissza.

Fura volt látni ezt, a lejtőn szétszórtan lefelé ballagó népséget a hepehupás, bozótos terepen, légióként azért, mert megint csöpörögni kezdett az eső, és a legtöbben sátorlapot vagy pokrócot tettek a fejükre, hogy át ne ázzanak. Egy nagyobb gödörben én is tüzelőállásba parancsoltam a vetőket, figyelőhelyet is csak valamivel előbbre választottam egy lombosabb fa alatt, ahonnan - szükség esetén - közvetlen irányzással is vezethettem volna a tüzet. De nem volt rá szükség, mert ezen a kései délutánon már nem került sor a mi terepünkön harci tevékenységre. Sátorlap védelmében a térképemet tanulmányozva, biztosra vettem - s a puskás és géppuskás alakulataink parancsnokai is bizonyára így látták -, hogy az erdős dombon túlról jövő, távoli harci zaj már а Ту imet északról bekerítő VII. német hadtest 16. gépesített hadosztálya731 és a védők harcától származik, és hogy a Kodiziból és környékéről tervszerűen visszavonult szovjetek Gnyilinszkije Dvorit is elhagyva, majd csak a Tyimtől délnyugatra, a felderítés szerint Tyim és lanovka közt kiépített s harckocsiárkokkal is megerősített vonalban szándékoznak bennünket megállásra kényszeríteni. Nyilván ezért is rendelte el a felsőbb parancsnokság, hogy itt tartsunk pihenőt, vacsorát, s erős éjjeli őrségek váltása mellett tartsunk ki másnap hajnalig, és csak újabb parancsra hatoljunk be az erdőbe.

Úgy is lett, de azzal a különbséggel, hogy esetleges tüzérségi támadás vagy repülőbombázás ellen be kellett magunkat ásni. Ez könnyen ment, mert a talaj - főleg a völgyben lent és közvetlenül az erdő alatt - eléggé át volt ázva, bár közben az eső is elállt, és még sötétedés előtt a vonatrészlegünk is beért bennünket a lovakkal, kocsikkal és a századtörzzsel. Kovács Jenővel őket a bozótostól jobbra lévő kis erdőbe helyeztük el a mozgókonyhával együtt, amely útközben megfőzte a vacsoránkat is. A vetőket is lehozattam a közeibe. Vacsora után felállítottam az őrségeket, megszerveztem a kétóránkénti váltást, s aztán gödreinkben pihenőre tértünk a nehéz nap fáradalmai után.

Kora hajnalban arra ébredtem, hogy a fülembe víz folyik. Éjjel ugyanis újra megeredt az eső, és a bal oldalam már tócsába került, és minden takaróm, göncöm átázott, és dideregve ébredtem. [...] De nemcsak én jártam így, hanem sokan mások is. A reggeli konzervkávé, amihez valamelyes rumot is osztattam, annyi- ra-amennyire felmelegített bennünket, hogy utána - a puskásokat követve - korán megmásztuk a meredek erdős terepet, mely a domb legtetején öreg lombos, ligetes fákkal fogadott bennünket. Körülnézni felmerészkedtem egy nagy lombos

731 Pontosabban 16. gépkocsizó gyaloghadosztály.

339