Molnár András: Utóvédként a Donnál. Hadiokmányok, harctéri naplók és visszaemlékezések a magyar királyi 9. honvéd könnyű hadosztály történetéhez, 1942-1943 2. - Zalai gyűjtemény 76/2. (Zalaegerszeg, 2014)

17. gyalogezred - 17. gyalogezred I. zászlóalja - 34. Somogyi Lajos tizedes (17. gyalogezred II. zászlóalj, géppuskás század) visszaemlékezése, 1942-1943

megértették, vagy talán inkább csak érezték az Öreg szavait. Az Öreg adta a parancsot, hogy szabadítsuk ki a civilek hálás gyűrűjéből. Karjuknál fogva vezettük el őket az Öreg mellől, udvarias, meleg kézszorítással. Míg az Öreg a lovával és a civilek gyűrűjével el volt foglalva, addig több kocsiról a ponyvák alól szedték le a felrakott, szintén elrabolt birkákat, és engedték útjukra őket, nehogy az Öreg észrevegye. Háborús élményeimnek örök emléke marad a volt parancsnokom lelki- ismeretes parancsnoksága, és katonái iránt érzett szeretete és gondoskodása.

Majd ezt követően elindultunk tovább a Don folyó felé, zárt egységben. Hegyhátakon, lejtőkön, mélyvizes völgyeken, húzva-vonva lovainkat, kocsijainkat a nagy sáros terepen keresztül-kasul.

Visszaemlékezésem szerint július 10-11-ei nap lehetett, mikor elértük Grem- jacsje községet, a Don partját. A zászlóaljtörzs és századtörzs a községben maradt, mi pedig elfoglaltuk helyünket a folyó partján. Itt parancsot kaptunk a védelemre való berendezkedésre. Miből állt ez? Futóárkok, lőállások, bunkerek megásá- sából, és azok kiépítéséből, nagyobbrészt a kis gyalogsági ásónkkal. Ruszkit még csak hírmondót sem láttunk a Don túlsó oldalán sem, bátran fürödtünk a Don- part vizében - persze azért géppuskánk biztosításával.

Körülbelül 10-12 nap eltelte után kezdtek visszaszivárogni a ruszkik a Don túloldalára. Ők is aztán a Don peremvonala mögött beásták magukat. Kezdetben békességben éltünk egymással, ők sem bántottak minket, meg mi sem őket. Én a rajommal, amit már akkor kiegészítettek két átkozott románnal (az egyik Gav- ris,560 a másik Zsekán561 nevű román volt; bárcsak akkor láttam volna őket, mikor a hátam közepét) az egyik, legelőbbre tolt állásban voltam, ott, ahol a Don folyón az M-kanyar visszatér. Tőlünk balra 50-100 m-re egy holtág nyúlt be a védelmi vonalunkba, amit Pauza Laciék,562 egy erdész barátom egysége biztosított. Jobbra tőlünk 1-1,5 km hosszúságban 2,5-3 m magasságú kendertábla bontottja a földet], egészen Rudkinoig. Rudkino egy magaslaton volt templomával, tele búzával. Gondolom, a búzát itt látták a ruszkik a legbiztonságosabb helynek, elhelyezésére, hisz a templomokat szándékosan a szembenálló felek repülői és tüzérségei nem támadták.

Majd tábori lapokat kaptam hazulról szüleimtől és falunk esperes plébánosától, melyben kért, hogy én, mint szemtanú, írjam meg a hitetlenkedők felvilágosítása érdekében, hogy mit vitt végbe a bolsevizmus a templomokban és a nép életében. Erről mit írhat egy katona, aki az első tűzvonalban küzd, és csak futtában lát civil lakosságot, imádkozva félelmükben. És nem is ortodox és görögkeleti templomok látogatására hoztak minket ide. Nem is expedícióként, hogy tanulmányozhassuk az itt élő nép életét és szokásait, vallásait. Az egy templom,

^Gavris lános honvéd, 17/11. zászlóalj.

561 Zsekán János honvéd, 17/11. zászlóalj.

562 Pauza László honvéd, címzetes őrvezető, 17/11. zászlóalj.

255