Molnár András: Utóvédként a Donnál. Hadiokmányok, harctéri naplók és visszaemlékezések a magyar királyi 9. honvéd könnyű hadosztály történetéhez, 1942-1943 2. - Zalai gyűjtemény 76/2. (Zalaegerszeg, 2014)

17. gyalogezred - 17. gyalogezred I. zászlóalja - 34. Somogyi Lajos tizedes (17. gyalogezred II. zászlóalj, géppuskás század) visszaemlékezése, 1942-1943

Márta.535 E két kislány rakta fel a vonatra a csomagjainkat is, mivel már akkor Pisti barátommal eléggé beszeszeltünk. Május hó 3-án indulás a szovjet frontra. Búcsúztatás a [Csáktornyái] Zrínyi szobornál, nagy parádéval, fegyvereink megáldása. Késő este volt, mikor befu­tott a szerelvényünk a balatonszentgyörgyi vasútállomásra. Mivel kimenetelkor a 17/11. zászlóalj II. géppuskás századának írnoka voltam, az irodai felszereléssel a tiszti kocsi után volt a mi kocsink. Aludtam a pádon. Kárpát Géza, szolgálatve­zető törzsőrmester felráz álmomból, hogy a nevemet kiabálják a civil tömegből, akik már az állomáson vártak bennünket. Kárpát kiáltotta le, hogy itt vagyok. Mire a vonat teljesen leállt és én feltápászkodtam, már bátyám és sógornőm, hú­gom a kocsiban voltak. Pedig nem közöltem velük otthonlétemkor sem indulást, sem útvonalat. Valahonnan megtudták. Jól megdorgáltak, hogy miért nem közöl­tem velük. Füttyentett a vonat, következtek részükről a jó figyelmeztetések és a búcsúzás pillanatai. Ok zokogtak, én mosolyogtam. Hisz legényember voltam. Bátyám úgyis megérezte a keserves zokogásában és könnyei hullásában, hogy többet nem találkozik velem. Ő is a háború áldozata lett. Már a magyar határ felé járt, illetve ment a vonatunk, mikor megszállt a gondolat keserűsége, mikor még a balatonszentgyörgyi állomáson látnom kellett a könnyes szemekkel, tele gon­dokkal búcsúzó édesapákat, hitveseiktől, síró gyermekeiktől. Ezeknek az édes­apáknak 99 százaléka536 akkor látta utoljára szerető hitvesét, szerető gyermekeit. Mind jobban kezdett bennem is felébredni az a tudat, hogy a háborúban meg is lehet halni, nyomorékká lehet válni. Másnap már Székesfehérvár, Kisbér, Ászár, Ógyalla, Komárom, majd Zsolna [következett]. Itt már nem tetszőek lettünk még a vasutasok számára sem. Majd lengyel földre értünk, ahol a vasút mentén kisgyermekek százai kiabálták felénk: „Kicsi, drága magyar kenyér, kicsi drága magyar kenyér!" - imára kulcsolt kis kezük­kel, könnyes kis szemeikkel. Mi pedig megsajnálva őket, szívünk szeretetével do­báltuk nékik le a kenyeret, konzervet és minden élelmünk különböző darabjait. Öt napon, öt éjjelen ment a vonat velünk Lengyelországon537 át. Katowicébe be­futott a vonatunk. Kevés népet lehetett látni a siránkozó kisgyermekeken kívül, egy-egy öreg aggastyán felügyelete mellett. Hisz a fiatal, munkaképes népet el­hurcolták úgy az oroszok, mint a németek. Kik meg tudtak szökni és idejében elmenekülni, azok pedig az erdőkben, a partizánok pártfogása mellett találtak menedéket. így aztán a partizánok létszáma, ereje állandóan nőtt. Majd Myslowice, Breszt-Litovszk vasútállomásokat érintve közeledtünk az orosz föld, a siralom mezői felé. Lengyelország képe, amerre a vonatunk vitt ben­535 Személyükről nem rendelkezünk pontosabb adatokkal. 536 Valótlan és túlzó állítás. A 9. könnyű hadosztály személyi állományának teljes maradandó veszte­ségét (elesettek, hadifogságba estek, eltűntek) közel 50 százalékban lehet meghatározni. 537 Pontosabban a németek által megszállt Lengyel Főkormányzóság területén. 248

Next

/
Thumbnails
Contents