Molnár András: Utóvédként a Donnál. Hadiokmányok, harctéri naplók és visszaemlékezések a magyar királyi 9. honvéd könnyű hadosztály történetéhez, 1942-1943 2. - Zalai gyűjtemény 76/2. (Zalaegerszeg, 2014)

17. gyalogezred - 17. gyalogezred I. zászlóalja - 33. Nyíry Zoltán hadnagy (17. gyalogezred II. zászlóalja géppuskás századának parancsnoka) harctéri naplója, 1942. május 3. - szeptember 20

Hári századosnál egy tüzérségi állást géppuskának arra az esetre, ha az egyik részt túl erős támadás érné. A rajok parancsnokai jönnek velem. Délután elkészül a híd is. Este próbálnám már a Botondot, de alezredes úr szerint a motorzúgás tüzérségi tüzet vonna esetleg az állásokra, ezért olyan időre hagyjuk, mikor a há­tunk mögött már részben befejeződik a németek felvonulása. Jelenleg éjjel az uta­kon csak egyirányú a forgalom. Rengeteg csapat s anyag megy. Este én megyek be az eligazításért az ezredhez. Farkasfalvi Herberttel486 találkozom, ők eddig partizánharcokat vívtak.487 Bár Herbert sokat szeret mesélni, mégsem lehetett va­lami pazar dolguk a 22-eseknek. Bizony a végén mi, a küzdők vonalában lévő csapat vagyunk még a legszerencsésebbek. Sűríteni fogják az egész védőállást. Hazafelé toronyiránt jövök Novoszelovkától a sötétben. Mindenen keresztülvág­tázunk, s sikerül a volt gh. helyén ki is lyukadni. Nagyszerűen bírja Uni, de a Vöm, hírvivőm lova bizony hamar megfárad. A posta még mindig nem érkezett meg ide, elég disznóság. VI. 10-én. Ma a legénységnek a kímélését rendelték el az egész vonalon. Ép­pen ezért saját magamnak is nagyobb szabású pihenőt engedélyeztem. Bizony csak délfelé keltem fel, s a legénység is mai nap nem lát az állásokban mászkálni. Ebéd után jön a hír, hogy megérkezett a kantin. Nagy az öröm a század körében. Saját magam megyek s válogatom széjjel Sjólyom] Jankóval az egészet. Nagyon nehéz dolog, pedig még csak a századok szerint osztottuk széjjel. A komoly mun­ka most kezdődik csak. Előszedni, s szakaszokra igazságosan szétosztani azt, ami megmaradt a századnak. Rá is megy egy egész délutánom. Kováccsal, Adorján­nal,488 s Ferivel tíz részre osztjuk az irodát, s úgy szortírozunk. Hála Istennek es­te hétre már jönnek a hírvivők és mindent szétosztanak a fiúk. így estére ismét csendes lesz az iroda. Ellovagolok Tombiékhoz. Mint égből jövő villámcsapás ér a titkos szolgálati jegy: egy tiszt, s szakaszonként egy tisztes menjen hátra szál- láscsinálónak. Ennek a fele sem tréfa, úgy látszik, egy kis hónapos ittlét után ki­vonnak minket innét. Kár, második helyünkön pont rendesen sikerült berendez­kedni. De hát így szokott ez már lenni. Amint jól érzi az ember magát, máris nem háború a háború. Ezért is kell a csere, s váltás. VI. 11-én. Este nagy örömünkre megjön a tábori posta. Nekem hétfelöl lap s levél, édesanyámtól pedig csomag is érkezik. Irt levelet Csilla, lapot édesanyám, 486 Farkasfalvi Herbert hadnagy, a komáromi 6. könnyű hadosztály 22/11. zászlóalja 6. puskásszáza­dának szakaszparancsnoka. 487 A 6. könnyű hadosztály 22. gyalogezredének csoportját három üteggel megerősítve 1942. május 1- jén a magyar 102. és 105. könnyű hadosztály alkalmazási területére irányították, hogy vegyen részt a brjanszki erdőség partizáncsoportjainak felszámolásában. A jól felfegyverzett, s a területet jól ismerő partizánerőkkek vívott harcokban május 31-éig 90 hősi halottat, 314 sebesültet és 32 eltűntet vesztett. HL 2. hadsereg iratai. 31. doboz. Nemeskéri Kiss Miklós: Napló I. 51. p. 488 Személyükről és beosztásukról nem rendelkezünk pontosabb adatokkal. 238

Next

/
Thumbnails
Contents