Molnár András: Utóvédként a Donnál. Hadiokmányok, harctéri naplók és visszaemlékezések a magyar királyi 9. honvéd könnyű hadosztály történetéhez, 1942-1943 2. - Zalai gyűjtemény 76/2. (Zalaegerszeg, 2014)

17. gyalogezred - 17. gyalogezred I. zászlóalja - 28. Szabó József őrvezető (17. gyalogezred I. zászlóaljának sebesültvivő rajparancsnoka) harctéri naplója, 1942. május 1. - 1943. január 16

mint valami nagy hadvezérek, hogy holnap este hol fogjuk a vacsorát megtartani, és közülünk ki is fog vacsorázni, mert egészen nem miránk volt bízva, hanem a muszkák is beleszóltak. Na jó, szépen mielőtt kimentünk volna, előtte jó[l] bepálinkáztunk, mert még volt a kis kulacsban; meghagyni meg nem lehetett, mert féltünk, hátha a muszka issza meg.

A tüzérség körülbelül 3 óra tájban kezdte meg a tüzet; a legkisebb puskától a legnagyobb ágyúig mind szólt; el lehet képzelni, hogy mi is volt. A levegő sírt, a sebesültek jajgattak, minden ordított. Utána megjöttek a Stukák,370 akkor azok bombáztak, és erre megindult a gyalogság; a lángszórósok elől, már vagy öt halott, utána mink, és megtörtént az áttörés. Lassacskán megjött az este, hogy vacsorázni kellene; meg is érkezett a konyha, de mink ebből semmit sem ehettünk; jöttek a Stukák, újból támadás. Lassacskán besötétedett, ástam egy kis lövésztek- nőt, bele egy kis napraforgószárt, és belefeküdtem, de a többi kollega egy sincs. A Juhász tőlem elmaradt, sehol sem találtam, az Elek a főhadnagy úrral371 elment a kötözőhelyre, a Szalay Feri megsebesült; maradtunk is, meg nem is. Közben éjjel arra ébredtem, hogy esik az eső; betakaróztam jó sátorlappal és tovább aludtam.

29-én, Péter és Pál ünnepén kettő óra tájban ébresztő. Mikor kibújtam a sátorlap alól, akkor látom csak, hogy a teknő, miben feküdtem, tele van vízzel; de mindegy, menni kell, olyan vizesen neki a támadásnak, amely nagyon rossz mesterség volt, mert az esőben a tüzérek nem tudtak előrejönni, és csak gyalogsági fegyverekkel ment tovább a harc. Egész nap az eső esett, olyan sárosak voltunk, hogy egymásra nem ismertünk. Körülbelül [a] déli órákban találkoztunk újra a Juhász Pistával, és megkezdtük a sebesültszállítást, mely volt elég. Egész nap nem ettünk semmit; csak akkor jutott eszünkbe, hogy 25 tojásból most három is jó lenne. Ez volt Tyim előtt; mikor visszük a sebesültet, egy gránát közvetlen mellénk esett; szerencsére nem robbant, mert akkor nem kellett volna tovább folytatni az írást. De jött utána a másik, az már egy kicsit odább; az már robbant. A Juhásznak megeredt az orrán a vér; a [kit] vittünk, annak a fülét vágta át a szilánk, nekem hála Isten semmi bajom nem történt. Közben megjött az este, mert már mink többet nem mentünk előre. Sötétben kimentünk, valahogy megtaláltuk a századot, megint csak elbújtunk.

30[-án] reggel korán megjött a konyha; ez már jó volt, hisz két nap nem ettünk semmit; most már jutott mindenből bőven, mert már közülünk vagy hatvanan hiányoztak; akkor meg annyit adtak, hogy [alig tudtuk meg]enni; ekkor meg az volt a baj. Hamarosan halljuk ám, hogy tovább mink nem támadunk, hanem a kanizsai 47-esek372 folytatják a támadást - akkor már örültünk.

370 Német Junkers Ju 87-es zuhanóbombázó (Sturzkampfflugzeug).

371 Vadon Zoltán főhadnagy, a 17/1. zászlóalj 2. puskásszázadának parancsnoka.

3721942. június 30-án a 47. gyalogezred mindhárom zászlóalja részt vett a támadásban.

200