Molnár András: Utóvédként a Donnál. Hadiokmányok, harctéri naplók és visszaemlékezések a magyar királyi 9. honvéd könnyű hadosztály történetéhez, 1942-1943 2. - Zalai gyűjtemény 76/2. (Zalaegerszeg, 2014)
17. gyalogezred - 17. gyalogezred I. zászlóalja - 27. Harcleírás a 17. gyalogezred I. zászlóaljának támadásáról, 1942. június 28
A küzdők elszakadtak egymástól. Az alosztályparancsnokok legnagyobb része megsebesült, vagy elesett. Helyetteseik sokszor minden tűztámogatás nélkül viszik előre küzdőiket. Az alosztályok összekeverednek és szétszakadnak. Vannak, akik helyes irányba törnek előre, vannak pedig olyanok is, akik hamis irányba támadnak. A zászlóalj kettészakadt. A szomszéd 17/11. zászlóalj részei is a I. zászlóalj részeihez keveredtek. Körülbelül 5 órakor Barancsikovo irányából igen erős ellenséges tüzérségi és Sztálin-orgona tűz érezteti hatását. A küzdők gyorsan beássák magukat. A mozgás kockázatos, mert nagy veszteséggel jár. A Jeszkovo és Linkovo területe között lévő küzdők egyik századparancsnoka, látván a kötelékek összekeveredését és helytelen irányba való támadásaikat, e rész felett a parancsnokságot átveszi. Prűdök felől erős harci zaj hallatszik. A századparancsnok látja, hogy ott a támadás nem nyert tért, sőt egyes ellenséges részek csoportjának már a hátába és oldalába gyülekeznek. Most következett be a támadás válságos időszaka. Az alosztályparancsnok elhatározta, hogy az elérhető részek felett átvéve a parancsnokságot, „körvédelemre" (sündisznóállásba) rendezkedik be, s kitart mindaddig, míg a szomszéd zászlóaljak észak felé tért nem nyernek. Az összeköttetés felvételére a szélrózsa minden irányába járőröket küldött ki. A helyzet mindinkább kezd válságos lenni. A századparancsnoknál lévő tüzér felderítő járőrnek rádiója nem működik, így tüzérségi tűztámogatásról szó sem lehet. Az aknavetőlőszer már elfogyott. Az ellenséges tüzérség nyílt tüzelőállásokból ontja a tüzet, melyeket csak a páncéltörő ágyúkkal vehettek tűz alá. Összeköttetés sem a zászlóalj-, sem az ezredparancsnokkal nem volt. Ez a helyzet 9 óráig tartott. E közben a mondhatni körülzárt támadócsoport a gyülekező ellenséget erős tüzével bénította, sőt több esetben szétszórta, míg a visszavonuló egységeknek nagy veszteségeket okozott. Körülbelül 9 órakor az egyik összekötőjárőr jelentette, hogy a zászlóalj másik fele a 260. [magassági pont] területét elérte, és várja beérkezését a körülzárt csoportnak. Ekkor itt az a helyzet, hogy a páncéltörő ágyú és aknavető kezelőkben körülbelül 60 százalékos a veszteség. A századparancsnok, hogy tűzfegyvereivel a támadást tovább vihesse előre, úgy rendelkezett, hogy a kérdéses nehézfegyvereket orosz foglyokkal vontatta. Ez eleinte nehezen ment, de később a foglyok beletörődtek a megváltozhatatlan helyzetükbe, és aránylag elég jól állták az orosz aknavető- és tüzérségi tüzet. Lőszert sikerült időközben kiegészíteni. A tüzérséggel is sikerült helyreállítani az összeköttetést, minek az lett az eredménye, hogy a kellemetlen ellenséges ütegeket saját tüzérségünk lefogta. A körülzárt saját csoportunk háta mögött lévő ellenséges részek északkeleti irányba megkezdték a visszavonulásukat. Erre a századparancsnok elhatározta, hogy a 260. magassági pont irányába támadva áttör. A támadást 10 órakor meg195
