Molnár András: Utóvédként a Donnál. Hadiokmányok, harctéri naplók és visszaemlékezések a magyar királyi 9. honvéd könnyű hadosztály történetéhez, 1942-1943 2. - Zalai gyűjtemény 76/2. (Zalaegerszeg, 2014)

17. gyalogezred - Ezredközvetlenek - 26. Mátai Ferenc őrvezető (17. gyalogezred ezredközvetlen árkászszázad) visszaemlékezése, 1942

önként jelentkező, mert tudták, hogy ha bármit is ígértek volna, de önként jelentkezőt nem találnak.

így Nagy törzsőrmester úr engemet és Molnár Istvánt jelölte ki, [miközben] szó szerint a következőket [mondta]: „Mátai és Molnár, maguk jöttek meg legutoljára szabadságról, ki vannak pihenve, így kísérjék át Jeszenszky főhadnagy úrékat, de igen vigyázzanak, nehogy baj érje magukat." Nekem megparancsolta, hogy vigyem velem az aknakutató készüléket és vigyázzak, nehogy aknára lépjenek.

Mikor átmentünk a Don folyón gyalogosan, [akkor] úgy be volt fagyva, hogy még a tankok is átmentek rajta. Ekkor, ahogy átértünk, bekapcsoltam az aknakutató készüléket, amely a nagy hó miatt nem működött. Ezt jelentettem a főhadnagy úrnak és javasoltam, hogy forduljunk vissza. De a főhadnagy úr azt mondta, nem, nem fordulunk vissza, hanem menjenek előttem árkászok. így mentünk, és ahogy mellettem balról ment a főhadnagy úr, [ő] aknára lépett, és ettől az aknától én is megsebesültem. A jobb combomon keresztülment a szilánk és a bal combomba belement. így egy lépést menni nem tudtam, de elhúztak az ott lévő bajtársak engem is és a főhadnagy urat is. Igen nagy szerencsém volt, mivel 1943. évi január 13-án 1/2 3 órakor történt a sebesülésem, és már [az] előtte [levő] napon megkezdődött a visszavonulás, vagyis a téli nagy csata.

De szerencsémre, hogy egy lépést menni nem tudtam, elhoztak a menekülés közepette és hazakerültem. A főhadnagy úr belehalt a sebesülésébe, és Gremjacs- je községben temették el.352

Visszatérve a gumicsónakos átkelésünkre, ennek a pontos dátumát azért tudom, mert a puskalövéstől származó sebesülésemet a fronti első születés [napomnak], míg a gumicsónakos átkelést a második születésnapomnak, és a harmadik születésnapomnak pedig a Jeszenszky főhadnagy által szervezett átmenetei idejét tartom. Tehát mindhárom [vállalkozás] az életembe is kerülhetett volna. Persze volt több olyan veszélyes helyzetünk is, amikor mint árkászoknak, veszélyben volt az életünk. De szerencsénk volt, megúsztuk, és ahogy négyen voltunk, Nova községbeliek együtt az árkászoknál, így közülünk a szegény Kustos Imre

352 Kiegészítés Mátai Ferenc visszaemlékezésének másik változatából: „Az orosz figyelő a helyén volt, és ahogy látta az akna villanását, robbanását hallotta, így nyomban fényjelzős lövedékkel lőtt ránk. Majd amikor elcsendesült a lövés, akkor elhúztak a hóban minket vissza a Donon, és elszállítottak a kiindulási helyre, a zászlóalj-parancsnokságra, és az ott lévő orvos részesített bennünket elsősegélyben. Itt a Jeszenszky főhadnagy úr meghalt, majd ahogy kivilágosodott, akkor engemet lovas szánkóval hátra, körülbelül 15 km-re lévő kórházba vittek. Innen a kórház menekült, és engemet is elhoztak, így kerültem Sztarij Oszkolba. Itt egyenesen a vasútállomásra vittek, amely helyen már rakták be a sebesülteket a vagonokba, így engemet is betettek. Másnap virradatkor értünk Kurszk állomásra. Ott kiabáltak, hogy aki mozogni tud, az üljön át a szabadságos vonatra, amely egyenesen Budapestre megy. A mi vagonunkból is a többség elment, de akik nem tudtunk lábra állni, mi a vagonban maradtunk. Mikor virradt, kivilágosodott, ekkor két német katona jött, és megszámolták, hogy hányán vagyunk, majd mentőautóval beszállítottak a kurszki német kórházba. Innen sebesültszállító vonattal Kijevbe kerültem, majd pedig a debreceni Nagyerdő klinikára." (Balatoni Múzeum Adattára, 1869.2002. Mátai Ferenc visszaemlékezése mellékletekkel, 2. p.)

190