Molnár András: Utóvédként a Donnál. Hadiokmányok, harctéri naplók és visszaemlékezések a magyar királyi 9. honvéd könnyű hadosztály történetéhez, 1942-1943 2. - Zalai gyűjtemény 76/2. (Zalaegerszeg, 2014)
17. gyalogezred - Ezredközvetlenek - 25. Húsz István honvéd (17. gyalogezred ezredközvetlen kerékpáros szakasz) harctéri naplói: A) 1942. március 17. - szeptember 24. B) 1942. október 25. - 1943. január 27
VIII. hó 14-én, péntek. Tudtam, hogy lesz még rosszabb is. És tegnap este kijöttünk ide a Don partjára tábori őrsbe, és most 8 óra felé jár az idő, most hozza másik őrs a jelentést, hogy előttünk, és mögöttünk is az ellenség. Nem tudom, igaz-e, hogy mögöttünk is vannak. Az én véleményem szerint előttünk sem sok, hátunk mögött meg semmi ellenség sem lehet, csak messziről lőnek aknavetővel. Tévedtem. Megsebesült a golyószórósunk, délután 5-6 óra közt meghalt egy jó barát, megsebesült a szakaszvezető, meg egy másik bajtárs. Borzalmas órák, pedig még hátra [van] egypár óra ebben a pokolban. Nem tudom, megszabadulok-e? Itt már csak a jóságos Istenem segít. Úr Jézus Krisztus, könyörülj rajtam, boldog- ságos Szűz Mária, könyörögj érettem! 1942. augusztus 15., Nagyboldogasszony napja. Életem legboldogtalanabb, legkétségbeejtőbb ünnepe. Be vagyunk osztva a 47/4. századhoz, ez pedig egyenlő a pokollal. Nagyon el vagyok keseredve, mondhatnám, kétségbe vagyok esve. Most már a szerencsében nem bízok, már csak a jó Isten segíthet; őbenne bízok a legvégső pontig. Esőre hajlamos az idő. Azt hiszem, éjjel megint kimegyünk a Don partjára. 1942. augusztus 16., vasárnap. A lövészárokban töltöttük az éjszakát, de nem a Don partján, hanem hátrább, a főellenállási vonalban. Az éjszaka csendes volt, csak az én lelkemben dúl a vihar. Nagyon kétségbeejtő a helyzetünk, de majd a jó Isten megsegít. Ez sem tarthat sokáig. Rövidesen eldől, vagy jobbra, vagy balra. Édes Jézusom, könyörülj rajtunk, boldogságos Szűz Mária, könyörögj érettünk szent fiad előtt, hiszen nagy a Te hatalmad, és beléd helyezzük bizalmunkat! Már csak a Te közbenjárásod segíthet, könyörögj érettünk! Délután elimádkoztam az egész imakönyvemet, és utána megnyugodott a lelkem, és most megnyugodt kedéllyel nézek az események elé. Estére kimegyünk a Don partjára, figyelőőrsbe. 1942. augusztus 17. Itt vagyunk a vízparton, nagy csendesség van, csak északról hallani nagy harci zajt. Lehet, hogy a németek megkezdték a nagy offenzívát, amely majd fölvált minket. Úgy látszik, mindig tévedek. Támadott az ellenség, nem pedig a németek. Nagy baj ez. Meghalt a szakaszvezető is, kár érte, jó gyerek volt. Megsebesült súlyosan a Babinszky főhadnagy329 is. Este minket is kivertek a figyelőállásból, most a főellenállási vonalban vagyunk. 1942. augusztus 18. Reggel van, a főellenállási vonalban vagyunk, de lehet, hogy délután támadásba megyünk, pedig akkor nem jön vissza talán senki sem. Délután 4 óra, talán már nem lesz támadás a mi részünkről. Volna nagyon sok feljegyezni való, de se hely ebben a noteszban, se kedvem nincs hozzá. Egy nagy kelés van a térdemen, ami nagyon fáj; más betegségem nincs. 329 Babinszky László főhadnagy, a 47/11. zászlóalj 4. puskásszázadának parancsnoka. 179
