Molnár András: Utóvédként a Donnál. Hadiokmányok, harctéri naplók és visszaemlékezések a magyar királyi 9. honvéd könnyű hadosztály történetéhez, 1942-1943 2. - Zalai gyűjtemény 76/2. (Zalaegerszeg, 2014)

17. gyalogezred - Ezredközvetlenek - 23. Kovács János tartalékos zászlós (17. gyalogezred ezredközvetlen kocsizó géppuskás század szakaszparancsnoka) visszaemlékezése, 1942. április 9. - 1943. május 31

már a szánon volt, amikor a kilencedik bekerítésből kellett kitörnünk. Itt bizony a főerővel találkoztunk, amikor a gyűrű bezárult. Borzasztó aknatüzet és gyalogsági tüzet kaptunk. Derékig érő hó, -20 °C hideg. A nyomok tanúsága szerint itt a németeket is szétlőtték, mert egy mozgókonyhájuk a hóban [volt] elhagyva. Embereim igyekeztek az oldalról jövő tüzet lefogni. Junker sérült lábával leszállt, és kért egy géppisztolyt, hogy hatásosabb legyen az ellenség megbénítása. Tőlem balra, körülbelül 10 méterre jött és lőtt a géppisztollyal. Elhallgatott. „Vállon lőttek, tegyél vissza a szánra!" Hozzá mentem. Akkor már orrán és száján megjelent a vércsík. Vállamra vettem, és vittem a szán felé. Egy újabb nagy csattanás; ekkor pedig halántékon találták. Ezt a golyót, valószínű, nékem szánták. Még egy sebesültünk volt, kinek nevére már nem emlékszem, mert úgy szedtem fel az úton. Egyedül jött visszafelé; ő meggyógyult. A halottnak a következő faluban megadtuk a végtisztességet. Borzasztó volt otthagyni, örökre elbúcsúzni attól a baráttól, osztálytárstól, akivel, mint diákok minden csínyben együtt voltunk. Még borzasztóbb volt a szüleinek, az édesanyjának beszámolni a tragédiáról.

Említettem, hogy a nagy hóban egy német konyha ottmaradt. Produktumát, egy fél hasított sertést; kávét és teát Karakai átrakta a mi szánunkra, illetve a disznó lábát a szán után kötötte, és a hó tetején elhúzatta. Két nap múlva, kissé nyu- godalmasabb helyen jó ebédet csináltatott, akkor már több mint száz embernek. Még az előző nap nagy harca és a hadnagy halálának hatása alatt voltunk, amikor három bandukoló magyart értünk el. Feladták már, de mi nem. Farkas Károly hadapród őrmester és két honvéd. Menni már nem tudtak, magamhoz vettem őket. Hazaértek, szüleik nagyon-nagyon megköszönték gyermekük [hazatértét].

Nem tudom biztosan, vagy Orelban, vagy Goméiban276 [egy] egészségügyi oszlopnak leadtuk a véres sebesülteket és a fagyottakat is. Kórházvonatra tették erős szelektálás után a nagyon leromlott fizikumúakat is. Leadtuk a szánokat és a lovakat. Fegyvereinket is el akarták venni, de nem adtuk oda, hivatkozva, hogy partizántámadás esetén mivel védjük meg magunkat. Mi is nyitott tehervonatra ültünk. Itt már nagyon sok katona volt. A vonat csaknem Kijevig hozott bennünket. Itt már lehetett élelmet felvételezni. Mivel a szánok átadásakor az ott lévő élelmet Karakai kiosztotta az emberek között, így nem engedtem sorba állni a 10 főre jutó egy kenyérért.

Egynapi pihenés után folytattuk utunkat Kijev felé. Szép, rendezett fenyves erdőn keresztül haladtunk. Mindenki megnézett bennünket, hogy van fegyverünk. Találtunk a vasúti töltés mellett egy magyar vagont, lelökve a mélybe. Valószínű, partizánok [műve] volt. Tartalma honvédségi alsó és felsőruha, valamint lábbeli [volt]. Lengyel Albert szakaszvezető277 talált rá. Mindenki le akarta cserélni az ő ruháját, mert mindenki tetves volt. Megjött a meleg idő, és a tetvek meg276 Pontosabban Szudzsán.

277 Személyéről és beosztásáról nem rendelkezünk pontosabb adatokkal.

157