Molnár András: Utóvédként a Donnál. Hadiokmányok, harctéri naplók és visszaemlékezések a magyar királyi 9. honvéd könnyű hadosztály történetéhez, 1942-1943 2. - Zalai gyűjtemény 76/2. (Zalaegerszeg, 2014)

17. gyalogezred - Ezredközvetlenek - 23. Kovács János tartalékos zászlós (17. gyalogezred ezredközvetlen kocsizó géppuskás század szakaszparancsnoka) visszaemlékezése, 1942. április 9. - 1943. május 31

Délután 5 óra körül hívatta Siebert tábornok a rangidős magyar tisztet. Hadi engem küldött oda, mondván, ő távbeszélő, a gyalogsági harchoz kevésbé ért. Siebert nagyon kedvesen fogadott, sőt megismert, amikor egy alkalommal a né­met szomszédoknál találkoztam vele. Forró rumos teával kínált. Leültetett egy asztal mellé, melyen térképek voltak.271 Este 10 órára tervezték a kitörést. A szov­jetek nagyon jó pozícióban, az út melletti magaslatokon helyezkedtek el. Felada­tom az út jobb oldalán, a magaslat mögött lévő aknavető megsemmisítése, és az ott lévő sorozatfegyver lefogása [volt]. Ezek mind a német felderítés adatai voltak. Az oroszok megelőztek bennünket, 9 órakor ők támadtak, nyilván fogolyejtés céljából. Ekkor sebesült meg Dlask Ferenc zászlós. Tüdőlövése volt. Sikerült még elhelyezni a német sebesültszállító oszlop egyik autójában. Sajnos, ezeket a vö­röskereszttel ellátott gépkocsikat aknával mind szétverették. Sötét volt, nem lát­hatták a megkülönböztető jelzést. Este 10 órakor támadtunk a parancs szerint. Mondhatnám, a szerencsésebb oldal jutott nekem. Ugyanis a feltevés szerint nagyon magas [volt] a hó. Csak­hogy a szovjetek elhelyezzék tűzfegyvereiket, a tüzelőállásig letaposták, sőt, a lőszerutánpótlás is segített a hó tömörítéshez. Két raj erővel hajtottam végre a fel­adatot. Egy kézigránát-összdobással egyszerre sikerült. Nem számítottak érke­zésünkre, úgy gondolták, lőszert hoznak nékik. Az út másik oldalán a németek hajtottak végre hasonló feladatot. A közeli aknavetők elhallgattak, de a távolabbi, nagy kaliberűek ontották az áldást. Meghagytam csoportom többi tagjának és a sebesültjeimnek, hogy maradjanak mindig a legvégére. Az ellenség mindig a ki­törő egység elejét lövi. Valóban, mindig ott volt a legnagyobb veszteség. A kitörés befejezése után Siebert személyesen gratulált az embereimnek, és ígérte, hogy tíz darab II. osztályú, öt darab I. osztályú Vaskeresztet és egy Lovagkeresztet küld át a hadosztályhoz az emberek részére, akik e nehéz kitörésben részt vettek. Lehet, hogy csak ígéret volt, vagy valakik elosztották maguk között, sohasem derült fény rá. Tehát a bekerítés negyedik hullámán is átestünk. Nagyon nagy volt a veszteség, úgy véres, mint anyagi. Néhány nap múlva Obojan, Szudzsa, Szúrni útelágazásnál folyt a kegyetlen csata az utak birtoklásá­ért. Aki megszerzi az utakat, az zavartalanul közlekedhet, a hadianyagot minden nehézség nélkül mozgatni tudja. E térségben kegyetlen páncéloscsata bontako­zott ki. Hogy ki volt a győztes, az még három nap múlva sem volt látható. Tény, az új német erőknek nem sikerült megállítaniuk az előretörő főerőket. Ekkor már 271 Nehezen elhihető történet annak ismeretében, hogy Siebert altábornagy miképpen viszonyult a magyar III. hadtest magasabb parancsnokaihoz - köztük Stomm Marcel altábomagyhoz amikor ők tájékozódás, támogatás, illetve teljesíthető feladatok kérése érdekében hozzá fordultak. 155

Next

/
Thumbnails
Contents