Molnár András: Utóvédként a Donnál. Hadiokmányok, harctéri naplók és visszaemlékezések a magyar királyi 9. honvéd könnyű hadosztály történetéhez, 1942-1943 2. - Zalai gyűjtemény 76/2. (Zalaegerszeg, 2014)

17. gyalogezred - Ezredközvetlenek - 22. Rózsa Gyula hadnagy (17. gyalogezred ezredközvetlen páncéltörő ágyús század parancsnoka) visszaemlékezése, 1942. március 1. - december 20. (részletek)

A malom mellett állt gépkocsija mellett néhány tiszt kíséretében, és végignézte az ezrednek itt előnyomuló egységeit. Az úttól balra emelkedő dombon egy hatalmas csűr állt. Odamentem néhány emberrel és egyik ajtaját kinyitottam. A kitárt ajtón háziállatok tömege tódult kifelé, borjúk, csikók, birkák, kecskék és hatalmas tömegű szárnyas. Legényem elkapott egy libát és fejét levágva máris tisztítani kezdte. A vízimalom udvarán tüzet gyújtott és a feldarabolt libahúst a csajkában feltette főni, csak úgy sós vízben. Sajnos nem volt elég idő ahhoz, hogy a koros madár puhára főjön, mert elrendelték a továbbindulást. Egy félig főtt libacombot nyomott legényem a kezembe, amelyet bizony csak marcangolva tudtam elfogyasztani, de így is jól esett.

Július 4. volt. Másnap települt át a III. hadtest törzse Sztarij Oszkolba. Rakovsz- ky György volt akkor még a hadtestparancsnok. [...] Ezen a napon egy fenyves ültetvény széléig meneteltünk és ott éjszakáztunk. Páncéltörő ágyúimat tüzelőállásba rendeltem, mert ismét arról érkezett hír, hogy velünk párhuzamosan, rendezetlenül szétugrasztott szovjet csoportok igyekeznek a Don irányába, és a velük való találkozás harcot jelent. De az éjszaka most is eseménytelenül telt el, a szovjet repülők zaklatását nem számítva.

A július 5-éről 6-ára virradó éjszakát Sztarij Oszkol közvetlen közelében, Kap- linoban töltöttük. Az ide vezető úton egy szép templom mellett haladtunk el. Kíváncsi voltam a belsejére, de a hatalmas bejárati ajtó zárva volt, így csak a kulcslyukon tudtam belesni. A templom tömve volt ládákkal. Olyan magasra tornyozva, hogy szinte a kupoláig ért. Erőszakos módszerekkel nem akartam behatolni, de nem is volt tanácsos, mert könnyen lehetséges lett volna, hogy ajtó felfeszítésével a levegőbe repülünk. Még a kilincset se nyomtam le. Az oroszok gyakran és ötletesen alkalmazták azt a módszert, hogy az ellenség valamilyen tárgynak a megmozdításával működésbe hoz egy robbanószerkezetet, és így saját magát robbantja fel. Kaplino is egy szellemfalu volt, mert egyetlen oroszt sem találtunk benne. Még öreget, asszonyt, gyereket se.

Azt reméltem, másnap keresztülhaladunk Sztarij Oszkolon. Szerettem volna közelebbről látni ezt a várost. Mi azonban a város szélétől északra, körülbelül két kilométerre léptük át az Olim patak és az Oszkol folyó völgyében dél felé tartó, Kasztornoje - Sztarij Oszkol - Csernyanka - Novij Oszkol - Volokonovka vasútvonalat. Ez a vasútvonal, mintegy fél éven át, igen nagy szerepet játszott a 2. hadsereg életében. Ezen gördült az utánpótlás (élelem-kiegészítés, fegyver, lőszer és egyéb hadianyag), ezen a vonalon ment és jött a tábori posta, vagyis ez a vasútvonal vezetett Kurszkon, Kijeven keresztül a hátországba. A személyi forgalom is ezen a vonalon bonyolódott. Sztarij Oszkolon haladtak át a szabadságos vonatok és a kórházvonatok, és Sztarij Oszkol érintésével érkeztek vissza. Ezen a vasútvonalon lehetett megközelíteni továbbá a később Alekszejevkára települt 2. hadsereg-parancsnokságot is Volokonovkán át. [...]

121