Molnár András: Utóvédként a Donnál. Hadiokmányok, harctéri naplók és visszaemlékezések a magyar királyi 9. honvéd könnyű hadosztály történetéhez, 1942-1943 2. - Zalai gyűjtemény 76/2. (Zalaegerszeg, 2014)

17. gyalogezred - Ezredközvetlenek - 22. Rózsa Gyula hadnagy (17. gyalogezred ezredközvetlen páncéltörő ágyús század parancsnoka) visszaemlékezése, 1942. március 1. - december 20. (részletek)

törni készülő nevetését elfojtsa, én azonban figyeltem, hogy vezényszavaimat végrehajtják-e? Természetesen végrehajtották. A biztonság kedvéért még egy szekér trágyát is ráboríttattam a húsra, majd földet húzattam rá. Most már nem tartottam attól, hogy éjszaka kiássák és alapos megmosás után mégis elfogyasztják a húst. Daka Miska, távozása előtt, halkan megjegyezte, hogy ő is szívesen evett volna a sonkákból, olyan étvágygerjesztők voltak a húsdarabok, a látvány csak felfokozta étvágyát, és lehangoló volt a rádöbbenés, hogy a vacsora keksz és marmelád lesz, teával.

Másnap délutánra rend lett az istállóudvaron. Az összes ló szabályszerű lóállásba került, a körülzárt udvaron pedig olyan rendben sorakoztatták fel embereim az országos járműveket, mintha díszelgésre készültünk volna. Azt nem lehet állítani, hogy ez a tömegelhelyezés biztonságos is volt, hiszen egyetlen repülőbomba, vagy nehéz aknavető gránátjának telitalálata esetén a lovak és járművek nagy része megsemmisült volna, de legalább rejtve és fedve volt minden a légi megfigyelés elől. Szerencsére aknagránát csak ritkán csapódott be a környéken, és a tüzérség sem keresett bennünket. Szórványos aknázás persze naponta előfordult, és éjszakánként egy-egy vaktában ledobott repülőbomba, amely inkább csak a zavarkeltés célját szolgálta, bontotta meg az éjszaka csendjét. A kolhoz területének környékén egy elég nagy kiterjedésű nyárfaliget volt, amelynek fáin több száz varjú tanyázott. Ha egy orosz aknagránát a kolhoz közelében csapódott be, a robbanásra a varjak mindig felröppentek. Ez jó jeladás lehet az ellenségnek, gondoltam, és elhatároztam, hogy elűzöm innen ezeket a madarakat. Három mesterlövész kapta a feladatot, hogy lövéseikkel állandóan tizedeljék a varjúnemzetséget. Rengeteg varjú hullott a földre, míg odajutottunk, hogy a madársereg - érezve a veszedelmet - más vidékre költözött.

Végre annak is elérkezett az ideje, hogy saját „otthonom" megépítésére gondoljak. A rozoga viskót, amelynek pajtája most már kizárólag a mozgókonyhának adott elhelyezést, nem találtam alkalmasnak arra, hogy benne lakjam. Ott csak egy irodafélét rendeztettem be a távbeszélő-állomással, saját részemre a meggyfás szélén ásattam egy mélyedést, amely fölé sátrat húzattam. A meggyfák lombja tökéletesen takarta ezt a csupán éjszaka használt óvó- és pihenőhelyet. Beljebb, a cserjék sűrűjében, egy nagyobb fa alatt asztalt és padokat helyeztünk el, ahol nagyszerűen lehetett megbeszéléseket tartani, a térképet tanulmányozni és étkezni. Sátramtól ez a hely körülbelül 50 méterre volt, és kígyózó ösvény vezetett a sátortól az asztalig.

Kozderka ezredes úr első látogatása alkalmával megszemlélt minket a zárt istállóudvaron elhelyezett szekerektől kezdve a meggycserjék sűrűjében épített kerti asztalig. Nem tagadta meg nagykanizsai önmagát, mert megjegyezte, hogy a kerti asztalig vezető ösvény szemetes, jó lenne, ha tisztára söpörtetném. Ez alkalommal kaptam tőle a következő két parancsot: 1. A nyárfák egyikére építtes102