Molnár András: Utóvédként a Donnál. Hadiokmányok, harctéri naplók és visszaemlékezések a magyar királyi 9. honvéd könnyű hadosztály történetéhez, 1942-1943 1. - Zalai gyűjtemény 76/1. (Zalaegerszeg, 2014)

Bevezető - A magyar királyi 9. honvéd könnyű hadosztály 1942–1943. évi harctevékenysége a keleti hadszíntéren

mében - az egyes falvakba települt parancsnokságok, vonatok és intézetek kör­védelemre rendezkedtek be. A fent nevezett körvédelmi központok védelmében a 9. könnyű hadosztály­ból csak azon alakulattöredékek vettek részt, melyek a magyar arcvonal áttörését követő védelmi harcokba bekapcsolódtak és súlyos veszteségeket szenvedtek. A nagykanizsai seregtest két és fél zászlóalja és hadosztályközvetlen alosztályai a Gremjacsje - Hmelevij Lesz - Parnicsnij vonal védelmére rendezkedtek be. Egy, a 9. könnyű hadosztály-parancsnokságon január 21-én keltezett hadiokmány105 szerint a seregtest Don menti, illetve visszakanyarított védőszakaszát a 17/III., 3/1. és 17/11. zászlóaljak, valamint a Darnay-csoport tartották. Egy közvetlen pa­rancsnokság alá tartoztak; január 24-ig a 17., az azt követő három nap alatt pedig a 3. gyalogezred parancsnoksága alatt álltak. A Don partján kiépített, legésza­kabbra húzódó téli állásokban - kettő puskásszázadával és egy rohamszázaddal - a 17/ III. zászlóalj védekezett, melynek állományát 24 tiszt és 313 főnyi legénység képezte. Gremjacsje előtt balra és jobbra változatlanul a 3/1. zászlóalj 2. és 3. pus­kásszázadának védőállása feküdt. A Czenthe István százados parancsnoksága alatti zászlóalj személyi állománya 25 tisztből és 583 főnyi legénységből állt, s január 19-ig alárendeltségébe tartozott a Rudkino északi részén reteszállást fog­lalt 47/11. zászlóalj közel 200 fős csoportja is. A Gremjacsjétől délre visszakanya­rított arcvonal védelmét - az ellenség északi irányú támadásai ellen - a január 14- ig felváltott, tartalékként a településen maradt, majd január 19-én az arcvonalba visszairányított 17/11. zászlóalj látta el. A Kaltróy Antal alezredes vezette zászló­alj (Kaltróy-csoport) 23 tisztet és 450 főnyi legénységet számlált, és január 19-ig a 3/6. puskásszázad, azt követően a 3. gyalogezred ezredközvetlen árkászszázadá- nak fele is kötelékét képezte.106 E csoport a 171., 183,1. és 205,7. magassági pon­tokat támpontszerűen szállta meg. Természetes akadály, erdőség, vagy épületek nem voltak ezen a szakaszon. Mivel itt a védővonal - kisebb kiemelkedésekkel - egy fennsíkon húzódott, a szél nagyrészt elhordta róla a havat. A fagyott földet a csapatok csákánnyal igyekeztek fellazítani. Gödröket ástak, eléjük mellvédet ké­szítettek, esetenként deszkával befedték, s minderre havat szórtak. A hóálláso­kat megpróbálták egyes szakaszokon egysoros drótakadállyal, rögtönzött egyso­ros, harckocsik elleni aknamezővel és hóból épített melegedőkkel is kiegészíteni. Gremjacsje területén a 9 tisztből és 507 főnyi legénységből álló ezred- és zászló­aljtartalékon kívül a német 593/11. zászlóalj és 221/1. utászszázad tartózkodott. Prokudinszkij és Hmelevij Lesz körvédelmével Darnay László alezredest bízták 105 HL 2. hadsereg iratai. 22. doboz. 9. könnyű hadosztály harctudósítása 1943. 1.13. - II. 3.1. számú melléklet /a 132/9. k. ho. I. a. 43. I. 21. számhoz (Oszlányi Kornél vezérőrnagy). 106 Kaltróy Antal alezredes 17/11. zászlóaljbeli csoportjának fegyverzetét 1943. január 21-én mindösz- sze 16 golyószóró, 1 nehézpuska és 2 gránátvető képezte. HL 2. hadsereg iratai. 22. doboz. 9. könnyű hadosztály harctudósítása 1943. 1.13. - II. 3.1. számú melléklet (Oszlányi Kornél vezérőrnagy). 48

Next

/
Thumbnails
Contents