Molnár András: Utóvédként a Donnál. Hadiokmányok, harctéri naplók és visszaemlékezések a magyar királyi 9. honvéd könnyű hadosztály történetéhez, 1942-1943 1. - Zalai gyűjtemény 76/1. (Zalaegerszeg, 2014)
Hadiokmányok, harctéri naplók és visszemlékezések I. - Hadosztály-közvetlenek
csúm úgyse volt, de nem is kívánok. Már elmúlt két hete, posta sincs, levelet nem tudok küldeni a szeretett családomnak. Úgyse látom őket soha többet, gyenge, kimerült vagyok. Most itt a sok orosz között kénytelen leszek aludni. 1942. július 26., egy vasárnap orosz földön. Egy orosz faluban ketten vagyunk magyarok, egy orosz háznál lakunk, ott van a két lovunk. Senki nem parancsol, az oszlop 80 kilométerre van. Itt végignéztem szabadon, egy vasárnap hogy megy orosz földön. Fő, hogy még aznap van a falu templom búcsúja. Nagyon jól telt ez a nap, sok mindent, népszokások, satöbbi láttam. Két magyar meg egy kis német motoros alakulat idegen az egész községben. Reggel megjelenik a község bírója, meghív hozzá vendégnek. Mi elfogadjuk a szíves hívást, ott ebédeltünk vele. Kimondottan jó ebéd, csak só nincs egyáltalán. De azt is megoldta, mert azt is hozatott a mi számunkra a német konyháról. Jól tellett az idő, a bajtárs tisztán beszél oroszul, így könnyű a szórakozás. Ez az egy nap, amit értem[?] Oroszországban. Most írok megint, 1942. augusztus 17. Most 1 órakor megyünk bele a gyalogsági tűzvonalba, most igazán nem bízok az életemhez. Isten veletek, szeretet családjaim, megcsókolom ezt a kis lapot helyettetek, Lukácsi Károly, a Don parton. [...] 1942. év augusztus 20., a nagybakónaki búcsú napja van, én meg az orosz fronton támadásban. A tizenhetedik gyalogezred első zászlóalja gépfpuskás] szakaszába tartozom, itt vagyok száz méterre a muszkáktól. Nagyon rosszul érzem magamat, itt a halált szinte pillanatok alatt osztják. Istenem, leküzdöttem öt hónapot orosz fronton, és ha a végén mégis itt kell meghalni, ebben a piszkos helyben! Istenem, segíts, még egyszer hazaérni az én drága, szeretett feleségemhez és az én aranyos két lányomhoz! Nem kell nekem pénz, kincs, vagyon, mert nekem mindenem az én kedves családom! Talán azok nem is szeretnek úgy, talán nem is gondolják, hogy szívem minden dobbanása csak értük ver, de nem is tudják elképzelni, hogy míg ők otthol jól szórakoznak, énnekem milyen a szórakozásom. Szólnak az ágyúk, a géppuskák kattognak, a gránát folyton csapkod jobbra-bal- ra, a repülők morognak, géppuskáznak, időnkint irtó robbanással bombát dob a földre. Az emberek szinte önkívületi állapotban néznek mereven, a puskát szorongatva. Ilyen nagyjából az én búcsúm. Nem írok arról, hogy két nap nem ettem, de most két óra pihenő a bunkerban, tehát [...]. Velem, hogy mi történik! Augusztus 17-én az oszloptól el lettem vezényelve a 17/1. zászlóalj 1. századába gyalogosnak. 18-án kivittek a tűzvonalba. Két hétig voltam a tűzvonalban, akkor föloszlott az első zászlóalj, be lettünk osztva a második meg a harmadik zászlóaljba. Akkor bekerültem taligavezetőnek, ott voltam öt nap, onnan beosztottak a zászlóaljtörzsbe panye543 kocsisnak. Ott voltam a Szíjártó Jóskával 11 nap, onnan leadtak 25-ünket a lógyűjtőbe. Itt lettem ápoló a se543 Kis termetű, nagy munkabírású orosz lovak fogata. 398
