Molnár András: Utóvédként a Donnál. Hadiokmányok, harctéri naplók és visszaemlékezések a magyar királyi 9. honvéd könnyű hadosztály történetéhez, 1942-1943 1. - Zalai gyűjtemény 76/1. (Zalaegerszeg, 2014)

Hadiokmányok, harctéri naplók és visszemlékezések I. - 9. könnyű tüzérezred

kor egy lovas járőrt elküldtem az ezredparancsnokságra, hogy mi legyen velünk. Mire a küldönc [az] írásbeli paranccsal megjött, már majdnem megvirradt. A parancs pedig az volt, hogy körülbelül 20-25 km-re, délre kell menni, és ott a 20. [könnyű] hadosztály parancsnokságán megkapjuk a további eligazítást.

Már erősen hajnalodott és elindultunk, teljes menetkészültséggel az egész üteg. Élen én, mint az üteg parancsnoka, mert az újonnan jött vezérkari századosunk eltűnt. (Állítólag eltévedtek az éjjeli sötétben.) Én mindenesetre szabályos menetben, immár fényes nappal vonultam a teljesen sík terepen, [mely] olyan [volt], mint a Hortobágy; sehol egy fa vagy bokor. Amikor visszanéztem a több száz méter hosszú menetoszlopra, bizony féltem, hogy kapunk egy légitámadást vagy egy tüzérségi támadást, hiszen a Donnal párhuzamosan mentünk, talán nem is túl messze onnan. De nem történt semmi baj. Én előrelovagoltam a parancsnoki szakasszal egy kis erdőbe, ahol sok-sok törzstisztet találtam, és találomra a legközelebbinél jelentkeztem, hogy megjöttünk. Kis szemrehányást kaptam, hogy miért késtünk, mire én elmondtam, hogy a parancsnokunk előrejött, és az ő utasítását vártuk, de a századosék csak nem kerültek elő. A gyalogos ezredestől - nem tudom, ki volt és milyen beosztásban - azt a parancsot kaptam, hogy menjek tüzelőállásba és a Don túlsó oldalán lévő kis erdőt vegyem tűz alá, mert az orosz ott gyülekezik, és onnan igyekszik a Donon keresztül, a már az innenső oldalon lévő hídfőállásukat utánpótlással és erősítéssel támogatni. Ezt az orosz hídfőállást a magyar zászlóaljak már napok óta próbálják felszámolni, és a Donon át visszavetni, de eredménytelenül, igen nagy vérveszteséggel. Több zászlóaljunk elvérzett ezzel a próbálkozással, de eredménytelenül.374

Én kerestem egy viszonylag kitűnő figyelőállást. Itt szerencsénk is volt, mert a Don partja a mi oldalunkon magas volt, és a túlsó oldal volt lapos, így hát nekem gyönyörű rálátásom volt a túloldalra, az ellenségre. Ki is élveztem ezt a helyzetemet, mert mikor már az üteg tüzelőállásban volt, meg volt a telefonösszeköttetésem, röviden már pár próbalövést adtam, és már éreztem az oldalt és távolságot, már csak a gyalogsági parancsnoktól vártam a közvetlen parancsot, ami úgy szólt, hogy a szemben lévő kis erdőt alaposan pakoljam meg. Ez így is történt, nem volt lőszerkiszabat, annyit lőhettem, amennyit csak akartam. Füstölt is az erdő, és az orosz utánpótlás igyekezett kifelé. Éppen egy Sztálin-orgona (sorozatvető) igyekezett kifelé pucolni, mire próbáltam kilőni. Persze ez nem sikerült telitalálattal, de mindenesetre mellette csapódott a gránátom, mire az mozgásképtelen lett. Jött is a gyalogságtól az elismerés, amire az egész üteg büszke volt. Már vagy

374 Miután a memoár szerzője a 20. könnyű hadosztály védőkörletét nevezi meg, ahova a 9/3. ütegnek egy kora őszi napon meg kellett érkeznie, csakis az uriv-sztorozsevojei ellenséges hídfőről lehet szó, amelynek birtoklásáért - kisebb-nagyobb megszakítással - 1942. szeptember 16-áig folyt a küzdelem. A megörökített történet valódiságát - a vonatkozó korabeli hadiokmányok hiánya miatt - sem elfogadni, sem cáfolni nem áll módunkban.

336