Molnár András: Utóvédként a Donnál. Hadiokmányok, harctéri naplók és visszaemlékezések a magyar királyi 9. honvéd könnyű hadosztály történetéhez, 1942-1943 1. - Zalai gyűjtemény 76/1. (Zalaegerszeg, 2014)
Hadiokmányok, harctéri naplók és visszemlékezések I. - 9. könnyű tüzérezred
Miután már tudtunk az áttörési hadműveletek előkészületeiről, én is megkaptam a várható feladatomat, és alaposan tanulmányoztuk az ütegparancsnokommal, Fornay századossal a támadás esélyeit és lehetőségeit. A figyelőállásommal majdnem szemben volt egy viszonylag jó országút, és tudomásunk szerint a német páncélosok főleg ezen az úton és közelében támadnak, mi is úgy gondoltuk, hogy erre támadunk. Az országút Tyim felé vezetett, de mint később - már itthon, hivatalos, hadtörténelmi anyagból359 - megismertem, az oroszok is várták erre a támadást, így Tyimet igen erős támponttá építették ki. Persze mi ezt nem tudtuk; talán a német felderítés tudta, de hagyta, hogy a magyar egységek támadjanak erre, ami persze igen nagy emberveszteséggel járt. Én már napokon keresztül figyeltem, és igyekeztem felmérni, hogy merre fogok a járőrömmel a gyalogsággal együtt előretörni. Hosszú vizsgálódások után úgy határoztam, a szakaszvezetőmmel egyetértve, hogy az országút velünk szemben lévő, baloldali árkában fogunk előremozogni. Tekintve, hogy az R-3-as rádió,360 külön a generátorral, nagyon nehéz volt, csináltattam a kovácsunkkal egy kis kocsit, arra szereltük föl a rádiót, és úgy húzták maguk után. [...] A nagy támadás 1942. július 28-án, hajnali fél háromkor indult, ami azt jelentette, hogy nekem az egységemmel már éjfél után valahol a vonalaink előtt, a gyalogsággal együtt beásva magunkat, lapulnunk kellett. Úgy fél kettő körül elindult egy borzalmas tüzérségi és légi előkészítés, ami csodálatos és borzalmas volt. Mögöttünk megszólalt a német és a magyar nehéztüzérség, de legalább 100- 150 kisebb-nagyobb tüzérségi egység egy időpontban kezdte a tüzet. Előttünk jobbról balra végeláthatatlan tűzfüggöny, és hozzá még a német Luftwaffe bombái, borzalmas hatást váltottak ki. Gondolom, az oroszok is érezték ezt a rettenetes nyomást, és nem akartak, de nem is nagyon tudtak ellenállni. A hatalmas tüzérségi előkészítés után indult a roham. Én is a roham műszaki alakulatokkal, gyalogsággal, lángszórósokkal rohantam előre. Amíg a támadás előtt a földön lapultunk, hosszasan imádkoztam, és a nemrég meghalt drága jó édesanyámhoz és a jó Istenhez imádkoztam, hogy csak ebből a borzalmas csatából ép bőrrel kikerüljek. Bizony, ez már igazi háború és csata volt. A még éjjeli sötétben sebesülteken buktunk át, akik keservesen kiabáltak, könyörögtek: „Ne hagyjanak itt...!" De hát a roham ment, és mire kihajnalodott, a terveknek megfelelően mi jobbra támadtunk. Mint utólag kiderült, a támadó résnél mi voltunk a kapu zsanérja, mint mikor egy kaput kinyitnak. Nekünk kellett tartani erősen a sarkot, hogy az orosz nehogy ellentámadással hátunkba kerülhessen. De a német és magyar pán359 Horváth Miklós 21. p. 360 Az ütegek R-3-as rádióval az ezredparancsnoksággal tudtak kapcsolatot teremteni. 330
