Molnár András: Utóvédként a Donnál. Hadiokmányok, harctéri naplók és visszaemlékezések a magyar királyi 9. honvéd könnyű hadosztály történetéhez, 1942-1943 1. - Zalai gyűjtemény 76/1. (Zalaegerszeg, 2014)
Hadiokmányok, harctéri naplók és visszemlékezések I. - 9. könnyű tüzérezred
helyre értünk, ahol ilyen partizánveszély nem volt, újra előrementünk, és a tiszti kocsi kényelmesebb párnáin pihentük ki az ijedtséget és az első pár nap izgalmait. A végén megérkeztünk Kurszkba, illetve a várostól 15-20 km-re lévő faluba,353 ahol már a kirakodáshoz készített, meghosszabbított rámpák vártak ránk, ahol páni sietséggel kivagoníroztunk, és a faluban, ahogy lehetett, rejtőzködtünk, és itt már megkaptuk a végleges elhelyezési körletünk pontos adatait. Lóra [szálltunk], és erőltetett menetben mentünk vagy 50 km-re lévő helyünkre, ahol egy német tüzéregységet kellett leváltanunk. Tavasz volt, jó idő, és erdőben találtuk meg a németeket, ahol egy altiszt mindjárt eligazított. Itt láttunk egy nagyon szép erdei faházat, ami a német katonáknak volt a pihenőhelye. Tiszta volt, [...] kerítéssel], körülötte gyönyörű gyep és sok muskátli. Persze a németek akkor már évek óta háborúban álltak, ki itt, ki ott, így nekik nem volt újság a háború. Az üteget az erdőben jól tudtuk rejteni, így itt nem volt probléma. Mi, három tiszt és a lovászok előrelovagoltunk, míg az erdő tartott, azután már csak gyalogosan kerestük meg a német parancsnokot. Persze, ha visszagondolok, talán nevetséges volt, a német tisztek talán mosolyogtak is rajtunk, mikor mi talpig háborús felszerelésben, sisak, gázálarc, géppisztoly, távcső, térképtáska, revolver, így jelentünk meg, ők pedig vidáman, ingujjban, az elegáns lapos katonatiszti sapkában üdvözöltek minket; persze látszott rajtuk, hogy most nemsokára hátramennek. Konyak, pezsgő, és vidáman mesélték a nekik már megszokott hadi helyzetet. Előttünk volt egy domb, azon volt egy mély gödör, és ott volt állandóan egy őrmester két-három közlegénnyel. Két-három géppuskával és golyószóróval tartotta a magaslatot, melyet az oroszok rendületlenül támadtak, de ezt a pontot három-négy német katona nevetve védte. Közlésük szerint rendszerint jó közel engedték az ellenséget, és akkor lekaszálták őket és visszazavarták. Az már egy katonai etikett volt, legalábbis a németeknél, hogy a visszavonulókra nem lőttek. Ezt a hadálláspontot kellett nekem átvenni. Persze a németek részletesen tájékoztattak minket, térképeket adtak és megmutatták azokat a pontokat, ahonnan az orosz támadás várható. Amint a németek elvonultak és mi átvettük a szolgálatot a gyalogságunkkal együtt, kezdtünk berendezkedni, úgy, ahogy valaha a tiszti iskolában tanultuk. A gödröt otthonosabbá tettük, felállítottuk a szögtávcsövet, géppuskaállásokat és főleg hátrafelé egy körülbelül másfél méter mély futóárkot, ami előírás szerint cikk-cakkban ment, ami - amint az később kiderült - szerencsés is volt. Ez a futóárok úgy körülbelül 40-50 méter volt visszafelé. Én általában itt tanyáztam, és lestem az „ellenséget", de nem nagyon láttam. Rendszerint az ütegparancsnokkal és az elsőtiszttel (Hoffmann Babus főhadnagy, tartalékos, és nagyon derék barát is volt.) [...] Egy ilyen váltás során, mikor Babus váltott engemet, és az én tizedesemmel 353 Riskovo, Kurszk egyik külvárosa. 327
