Molnár András: Utóvédként a Donnál. Hadiokmányok, harctéri naplók és visszaemlékezések a magyar királyi 9. honvéd könnyű hadosztály történetéhez, 1942-1943 1. - Zalai gyűjtemény 76/1. (Zalaegerszeg, 2014)

Hadiokmányok, harctéri naplók és visszemlékezések I. - 9. könnyű tüzérezred

12- én hajnalban felkeltünk, a löveget álcáztuk. A Kovács hadapród [őrmes­ter]318 úr volt ott velünk, de este megjött a zászlós319 úr is. 13- án sem történt semmi különös esemény. 14- én sem történt semmi különös. 15- én és 16-án sem más, mint hogy akkor kaptam először hazulról csomagot. 17-én, 18-án, 19-én és 20-án sem [történt semmi különös], hanem 21-én pala­csintát ettünk, fejenként négy darabot, délben. Estefelé meg a mi mozdonyállá­sunktól320 még hátrább a magyar légvédelem lelőtt egy orosz repülőgépet. Ez volt az első, amit szabad szemmel láttam. 22- én szép nap volt és csendes, de este olyan repülőtámadás, amilyent még nem láttam. 23- án szép napunk volt, üzentem rádión haza. 24- én 1/2 1-kor rettenetes gyalogsági harc volt, nekünk is riadó. Végül kisült, hogy egy orosz járőr akart jönni, aknára lépett kettő is, ennek következtében kez­dődött a harc. Pont délben a figyelőben láttam meg az első magyar repülőt.321 Egész alacsonyan a fejünk felett átszállt a fronton, az oroszok géppuskával lőtték. 25- én nappal semmi, este rettenetes légitámadás volt, meg előtte este is.322 A tü­zelőállásban egy halott (Kulcsár)323 [lett]. 26- án este vártuk a felváltást. Este megint erős légitámadás volt, nem volt váltás. 27- én felváltottak este, de még világos volt. Jött egy repülő is, de röpcédulát dobált. 28- án reggel 2 óra 15-kor megindult a nagy támadás. Ebben a percben minden tüzérség lőtt. 59 perc [alatt] leadtunk 97 lövést, de egész nap lőttünk. Estefelé ál­lásváltoztatás előre (és figyelő). Este húsz Stuka324 szépen körben bombázta az oroszokat. A második tűz is este [volt], 16-ot lőttünk. Valami 200-at kilőttünk ab­ban a napban. Egész éjjel esett az eső, Rata nem volt. 29- én reggel 10 órakor kezdték a lövést, az előrenyomulás tovább tartott. 30- án mentünk előre, lövés nem volt. 318 Kovács Ákos János hadapród őrmester (később tartalékos zászlós), a 9/3. üteg bemérő tisztje. 319 Személye a kevés információ miatt kideríthetetlen. 320 A lövegek fogatainak, vontatóinak, valamint vonatának (ellátó szerveinek) a tüzelőállástól legfel­jebb egy kilométerre távolabb létesített állomáshelye. 321 Feltehetően a 3/2. közelfelderítő század egyik Heinkel He 46 típusú feldetítő/vadász repülőgépe lehetett, mivel ezen repülőalosztály érkezett meg legelőször a magyar 1. repülőcsoport kötelékei kö­zül a Kurszk előtti hadműveleti területre. (B. Stenge Csaba szíves közlése alapján.) 322 A 9. könnyű hadosztály Kurszk előtti védőkörletét ért legsúlyosabb személyi veszteségeket okozó szovjet légitámadás 1942. június 24-én történt. A 9. önálló lovasszázad Posz. Veszelijnél kettő hősi halottat és tíz sebesültet, a 9. könnyű tüzérezred pedig Bugyennijtől délre szintén kettő hősi halottat és öt sebesültet vesztett. HIM KI Névszerinti veszteségkimutatás, adatbázis. 323 Kulcsár István honvéd, 9. könnyű tüzérezred. 324 Német Junkers Ju 87 zuhanóbombázó. 318

Next

/
Thumbnails
Contents