Molnár András (szerk.): Zalaegerszegi honvédek a donnál. A magyar királyi 17. honvéd gyalogezred III. zászlóaljának története, 1942-1943 - Zalai gyűjtemény 74. (Zalaegerszeg, 2013)
Molnár András: A 17/III. zászlóalj a Donnál, 1942-1943 - Hazatérés, fogadtatás (1943. április 24. - május 20.)
tézségéről annyi szép hír érkezett a városba.298 (Egy másik sajtóhíradás szerint Závodszky egységének harci erényeiről is említést tett a polgármester.)299 Ezután a hazatértek nevében parancsnokuk, Závodszky István százados mondott köszönetét az itthoniak szeretetéért. Felidézte, hogy „mit éltek át az elmúlt egy esztendő alatt, amikor mindjárt az érkezésnél a szövetséges motoros-hadosztály csak két nappal előbb érte el a Don-partot, mint a zalai honvédek. A visszavonulásnál pedig úgy megáll- ták a helyüket, hogy a szövetségesek is a legnagyobb tiszteletadással ismerték el útközben."300 (Závodszky egy másik sajtótudósítás szerint a következőket mondta: „Január közepéig állták a zalaiak a vihart, nekik jutott a feladat többek között, hogy fedezzék a magyar hadsereg és a szövetségesek visszavonulását. A legfelsőbb hadvezetőség is megállapította, hogy a zalaiak minden tekintetben és minden téren megálltak a helyüket, ezért honvédeinknek ki is járt a megfelelő tisztelet.")301 Závodszky százados megszólította volt katonáit is: „Bajtársaim! Én már láttalak benneteket a támadásokban, a Don-par- ton, a rettenetes orosz télben, a támadások fergeteges rohamaiban, éjjeli figyelőhelyeiteken, és láttalak, amikor összeszorított fogakkal dacoltatok a túlerővel szemben. Én megismertelek benneteket, és tudom, hogy valamennyien férfiak vagytok." A százados kérte, hogy a hatóságok adjanak lehetőséget a harcokhoz, pusztuláshoz szokott katonáknak beilleszkedni az építés munkájába, „...ezek az emberek valamennyien megálltak helyüket! Ezekért az emberekért én, magam kezeskedem!" - fejezte be beszédét Závodszky István százados.302 A zalaegerszegi zászlóalj életben maradt katonái - a szép, hangzatos szavak ellenére - megalázónak, méltatlannak érezték az itthoni fogadtatást és a velük szemben alkalmazott bánásmódot. Úgy érezték, nem becsülik őket, pedig ők nem ezt érdemelték, amiért kockára tették az életüket, és végigszenvedték a háború borzalmait. Zalaegerszegen a hazatérést követően nem volt nyilvános, köztéri ünnepség, a harctéren szerzett kitüntetéseiket - a nagykanizsai laktanyában kiosztott Tűzkereszteken kívül - csak hónapokkal később, minden ünnepélyességet mellőzve vehették át. Parancsnokuk, Závodszky István százados pedig - aki hazahozta őket - semmilyen elismerésben nem részesült.303 298 Zalamegyei Újság 1943. május 20. (113. sz.) 1-2. p. (vö. Szabó Péter 2012. 297. p.); Zalai Közlöny 1943. május 21. (114. sz.) 3. p. 299 Zalai Magyar Élet 1943. május 20. (113. sz.) 1. p. 300 Zalamegyei Újság 1943. május 20. (113. sz.) 2. p. 301 Zalai Magyar Élet 1943. május 20. (113. sz.) 1-2. p. 302 Zalamegyei Újság 1943. május 20. (113. sz.) 2. p. 303 GM Adattára 1456-90/1. sz. Horváth Ferenc visszaemlékezése 7. p.; Horváth Ferenc visszaemlékezése hangszalagon II.; HIM KI Závodszky István 78205. sz. ti. ogy. Závodszky önéletírása. 92
