Molnár András (szerk.): Zalaegerszegi honvédek a donnál. A magyar királyi 17. honvéd gyalogezred III. zászlóaljának története, 1942-1943 - Zalai gyűjtemény 74. (Zalaegerszeg, 2013)
Molnár András: A 17/III. zászlóalj a Donnál, 1942-1943 - Visszavonulás a 2. hadsereg gyülekezési körzetébe (1943. február - április)
Visszavonulás a 2. hadsereg gyülekezési körzetébe (1943. február - április) A III. hadtest maradványai - köztük a 17/III. zászlóalj életben maradt katonáinak többsége - Sztarij Oszkoltól nyugat (később délnyugat) felé, Lukjanovkán, Mihajlovkán, Manturovon, Korovinon, Obojanon és Szudzsán át folytatták gyöt- relmes visszavonulásukat, amíg mintegy kétheti gyaloglás után, február 14-18. között Szumiba értek.244 A hadtest katonái a visszavonulás alatt legalább annyit szenvedtek a hideg és az éhség miatt, mint a szovjet fegyverektől. Meleg szállás hiányában alig adódott lehetőség a pihenésre, alvásra. „Az első 4-5 napban szó sem lehetett másról, csak a menetelésről - ki kellett jutni a bekerítésből -, menet közben és a tétova megtorpanások alatt legfeljebb állva lehetett szunyókálni. Fedél alá később is csak három-négy, fűtött helyre pedig csupán két alkalommal jutottunk be a mintegy háromhetes visszavonulás (majd a sebesülés után napi 6-8 km-es vánszorgás) alatt" - emlékezett Nemes József szakaszvezető.245 A kialvatlanság és a honvágy furcsa eseteket produkált. Péchy György főhadnagy jegyezte fel, hogy a 17/III. zászlóalj egyik honvédé, amikor az úttól nem messze oldalt egy község látszott, a századparancsnokához ment és kimenőt kért, zavarodottságában azt hajtogatva, hogy az ő faluja az a község.246 Legrészletesebben a 8. puskásszázad bajtársaitól elszakadt (és több napi járótávolságra lemaradt) tizedese, Németh József örökítette meg naplójában a visszavonulás hosszú heteinek gyötrelmeit. Mióta elhagyta a Don partját, először február 8-a körül tudta kezébe venni a tollat: „E pár kis soromat egy orosz házban írom. Ma sem tudom pontosan, hogy hányadika van, és milyen nap, reggeltől estig csak megyek, lábaim majd elszakadnak, de menni muszáj. Sokszor bizony még szállásunk sincs, az éjszakát sokszor a szabad ég alatt töltöm. A németeket borzasztóan utálom, ha házba megyünk, mindjárt kizavarnak bennünket. Fegyvereinket, s kinél pisztoly van, elveszik, ennivalót hetek óta nem kapunk, csak tengődünk és szenvedünk. "247 Németh tizedes február 11-ének éjszakáját egy kis orosz viskóban töltötte: „Nagyon keserves napom volt idáig, erős havazás és szélfúvás volt, nagyon kifáradtam. Ennivaló nincs, csupán egy csöpp kis kenyerem van, más semmi. Sokat éhezem és fázom, a németek nem hagynak bennünket sehol, házból kizavarnak bennünket, helyünk nincs sehol. [...] Mellettem potyognak el bajtársaim a fáradtságtól és kimerültségtől. "248 Két nappal később, február 13- án a következőket írta naplójába: „Napjaim nagyon keservesek, szenvedéssel telnek, csak éhezem s fázom. Ma nem sokat mentem, az idő nagyon rossz, a szél hordja a havat, 244 Szabó Péter 1992. 19. p.; Szabó Péter 1995. 319. p.; Szabó Péter 2001. 269. p.; Szabó Péter 2012. 294- 295. p. 245 GM Adattára 1521-91/1. sz. Nemes József visszaemlékezése 7-8. p. 246 HL Tgy. 3184. Péchy György visszaemlékezése 111-112. p. 247 Németh József naplója 43. p. Közli: Frontnaplók a Don-kanyarból 44. p. 248 Németh József naplója 44-45. p. Közli: Frontnaplók a Don-kanyarból 44-45. p. 80
