Molnár András (szerk.): Zalaegerszegi honvédek a donnál. A magyar királyi 17. honvéd gyalogezred III. zászlóaljának története, 1942-1943 - Zalai gyűjtemény 74. (Zalaegerszeg, 2013)
Molnár András: A 17/III. zászlóalj a Donnál, 1942-1943 - A tyimi áttörés (1942. június 28. - július 2.)
fütyült és robbant szerteszét [...]. Alkonyatkor már bent jártunk az első házak között. Az előnyomulás nehezen ment, még ehhez hozzájött a sötétség beállta is. Itt most már mindenhonnanfütyültek a lövedékek, robbantak gránátvető lövedékei, irtózatos pánik volt, amely megzavart mindent. Eközben jöttek az orosz Ráták, elkezdték bombázni az utakat, szinte felejthetetlen percek következtek. Ezután megkaptuk a visszavonulási parancsot. A felgyújtott házak, mint valami óriási tábortüzek világítottak az éj sötétjében. A város szegélyéig vonultunk vissza, ott jól beástuk magunkat. Az éjszakát ott töltöttük, kosztot csak másnap reggel kaptunk."105 A korabeli sajtóban megjelent egyik haditudósítói írás szerint a Tyim előtti harcok során sebesült meg Arató Pál főhadnagy, a 17/III. zászlóalj 9. puskásszázadának parancsnoka is. (Vállába fúródott a sisakja széléről lecsúszott ellenséges golyó.) Amikor hátravitték a kötözőhelyre, e szavakkal adta át helyettesének, Horváth Ferenc őrmesternek a puskásszázad parancsnokságát: „Vigyázz a századomra, minden emberemre!" Miután az orvosi ellátás során kiderült, hogy a főhadnagy sebesülése nem súlyos, ráadásul katonái is mihamarabb visszavárták, nem bírta tovább egy napnál a távollétet: orvosi tilalom ellenére visszaszökött a puskásszázadához, és átvette ismét a parancsnokságot.106 (Arató Pál később úgy emlékezett, hogy június 29-én érte a sebesülés, s július 2-áig a zalaegerszegi zászlóalj segélyhelyén tartózkodott.)107 * A tyimi áttörés idején Déri László főhadnagy volt - a zászlóaljparancsnokká előlépett Závodszky István százados helyett - a 17/III. zászlóalj nehézfegyverszázadának parancsnoka. Ezekről a napokról jegyezte fel az alábbiakat: „Parancsnokságom alá tartozó géppuskákkal, aknavetőkkel és páncéltörő ágyúkkal támogattam a zászlóalj 8., 9. századának előnyomulását. Június 28-án [pontosabban június 29-én] a délelőtti órákban vezették hátra Arató Pál főhadnagyot, aki a támadás során fejlövést kapott (katonái hozták hátra). Ezt látva, azonnal átvettem a 9. század parancsnokságát, és személyes példával rohamra vittem a századot. A roham sikerült, az oroszok fejvesztetten menekültek hátra. Ebben a helyzetben egy orosz aknavető repeszszilánkjától a jobb lábamon megsebesültem. Esti időszak volt, a harcok elcsendesedtek. Másnap az egész orosz hadsereg visszavonult a Don foly óig. "m 105 Németh József naplója 12-14. p. Közli: Frontnaplók a Don-kanyarból 35. p. 106 Zalai Magyar Élet 1942. augusztus 1. (172. sz.) 2. p.; Zalai Közlöny 1942. augusztus 8. (179. sz.) 5-6. p.; GM Adattára 1456-90/1. sz. Horváth Ferenc visszaemlékezése 3. p. (Horváth őrmester emlékei szerint parancsnokának megsebesülése után egészen a Donig ő vezette a századot.) 107 Lásd könyvünkben Szabó Péter „A 17/III. zászlóalj tisztikara 1942-1943-ban" című életrajzi adattárát. Arató főhadnagy sebesülésének - talán a visszatérése miatt - nincs nyoma a korabeli veszteségkimutatásban. HIM KI Veszteségi adatbázis. roe Déri László nyugalmazott honvéd százados önéletrajzi feljegyzései. Szombathely, 1998. január 20. (Felesége, Déri Lászlóné tulajdonában, Szombathelyen.) A főhadnagy gránátszilánk okozta sebesülését 1942. július 2-án regisztrálták (HIM KI Veszteségi adatbázis), és előbb a kijevi, majd a szombathelyi hadikórházban gyógykezelték. 41