Molnár András (szerk.): Zalaegerszegi honvédek a donnál. A magyar királyi 17. honvéd gyalogezred III. zászlóaljának története, 1942-1943 - Zalai gyűjtemény 74. (Zalaegerszeg, 2013)
Molnár András: A 17/III. zászlóalj a Donnál, 1942-1943 - Honvéd zászlóalj Zalaegerszegen, 1932-1941
ségi lövedékek becsapódása után a cél felé. Rohamtávolságra érve felmutattam a kézigránátot, mire a legénység - az utolsó lövések után - velem egy időben eldobta kézigránátját a kiserődökre, illetve azok felé."24 A gyakorlatok végeztével a zalaegerszegi alakulatok is várták a támadási parancsot, ehelyett azonban átcsoportosították őket. A román légifelderítés miatt éjjelente hajtották végre a meneteket. Nappal senki sem hagyhatta el a szálláskörletét, a járműveket fészerek alá állították, a honvédek pedig lombok alá rejtőztek. A 17/ III. zászlóaljat augusztus utolsó napjaiban Vésztőn szállásolták el.25 26 A 9. önálló gyalogdandár zalai alakulatai, köztük a zalaegerszegi zászlóaljak a második bécsi döntést követően 1940. szeptember 7-én Körösnagyharsánynál, a Körös gátján vezető úton lépték át a trianoni határt, hogy birtokba vegyék a Magyarországnak békés úton átengedett észak-erdélyi területeket. A 17/ III. zászlóalj Dittrich Géza őrnagy, a 47/III. zászlóalj pedig Breuer Pál őrnagy parancsnoksága alatt vett részt a visszatért területek birtokbavételében. „A lakosság virágokkal szórta fel előttünk az utat. Mindenfelé nagy volt az öröm - emlékezett a 17/III. zászlóalj erdélyi bevonulására Péchy György főhadnagy. - Az első célunk Nagyvárad volt. Kora délutáni órákban érkeztünk meg, s így alkalmunk volt - az elszállásolás után - körülnéznünk. A legénység a volt hadapródiskolában lett elszállásolva. Nem győzték takarítani az elhagyott körleteket. A románok mindent, amit csak tudtak, vittek magukkal, csak piszkot és szennyet hagytak maguk után. [...] Azért, hogy a kijelölt szakasz- határt meghatározott időre elérhessük, ezért ezredünket egy alkalommal 15-20 km-en át vasúton szállították. Emlékezetem szerint Segesden rakodtunk be egy hirtelenjében összeállított szerelvénybe. Egy más alkalommal, hogy az út egy nagy, több km-es kanyarját levágjuk, az ezred átgázolt a Sebes-Körösön. A gázoláshoz a legénység derékig levetkőzött, hogy a bakancs, a nadrág és alsónadrág száraz maradjon. A vonatrészek az országúton folytatták a menetüket. Amerre Kolozsvár felé meneteltünk, mindenütt virággal és nagy szeretettel fogadtak bennünket. Nagyon megható volt a felszabadult magyarság öröme. Az úttól távolabbi községekből is zászlóval, népviseletben jöttek, hogy lássanak és köszöntsenek bennünket. "2b A 9. önálló gyalogdandár zalai alakulatai szeptember 11-én érkeztek meg előrenyomulásuk utolsó állomására, Kolozsvárra. A délután beérkező zalaegerszegi zászlóaljakat felhőszakadás fogadta, a helybeliek azonban így is ünneplésben részesítették azokat, „...olyan sűrűn szakadt az eső, mikor a főtérre értünk, hogy az előttem menő katonát alig láttam, s mikor vertük a díszmenetet egy tábornok előtt, minden lépésünkre szinte dézsányi víz freccsent szét" - emlékezett a 47/III. zászlóalj kolozs24 Dr. Pais János: Életem története. Gépelt kézirat. [Nagykanizsa, 1999.] (Fia, Pais János birtokában, Nagykanizsán. A továbbiakban: Pais János: Életem története.) 59-60. p. 25 HL Tgy. 3184. Péchy György visszaemlékezése 24. p.; Szabó Péter 1995. 297. p.; Illésfalvi Péter - Szabó Péter - Számvéber Norbert 2005.11. p.; Illésfalvi Péter - Szabó Péter 2010. 45. p. 26 HL Tgy. 3184. Péchy György visszaemlékezése 26. p. Részletét közli: Illésfalvi Péter - Szabó Péter - Számvéber Norbert 2005.19. p. Vö. Szabó Péter 1995. 298. p. 16
