Erős Krisztina (szerk.): Fára József főlevéltárnok emlékezete. A 2011. szeptember 28-án Zalaegerszegen tartott tudományos emlékülés előadásai - Zalai gyűjtemény 73. (Zalaegerszeg, 2013)

Lakos János: Fára József tevékenysége a Levéltárak Országos Központjában (1950–1953) és utolsó évei

január 1-jétől ezek a levéltárak területi állami levéltárak lettek. Egy megyében általában egy állami levéltár működött, Nógrád megyében azonban egy sem, vi­szont Győr-Sopronban, Borsod-Abaúj-Zemplénben és Csongrádban kettő-kettő. Az országos jelentőségű gazdasági szervek levéltári anyagának őrzésére 1953. ja­nuár 1-jén létrejött a Központi Gazdasági Levéltár (KGL).10 A LOK a VKM (később Közoktatásügyi, majd Felsőoktatási Minisztérium) közvetlen felügyelete és irányítása, valamint a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) tudományos irányítása alatt állt. Mint középirányító szerv hatásköre kor­látozott volt. Fontos jogalkotási, személyi és költségvetési kérdésekben a felügye­letet gyakorló minisztériumot illette meg a döntés joga. Szakmai és gazdálkodási téren azonban szinte korlátlan utasítási joggal rendelkezett az irányított levéltá­rak vonatkozásában. Véleményezési joga volt az iratkezelési szabályzatokat ille­tően. A VKM még a tvr. megjelenése előtt 28 fős létszámkeretet engedélyezett a LÓK számára.11 1950. augusztus 8-án hatályba lépett a LOK-ról szóló 160 - 26/1950. (VIII. 8.) VKM rendelet, ezt a napot tekinthetjük a LÓK születésnapjának. Megbízottként Mérei Gyula volt a vezetője. Az új szerv októberig az Országos Levéltár épüle­tében székelt, ekkor költözött át a volt Majláth-palotába (Úri u. 54-56.). Az első három alkalmazottat már 1950. július 15-én kinevezték. Augusztusban bővült a létszám, szeptemberben kerültek a LÓK alkalmazottai közé a szakmai munkát végző Tudományos Osztály első dolgozói: Bélay Vilmos önálló tudományos kuta­tói és Szigetvári István tudományos kutatói beosztásban.12 Méreit 1950. október 6-án Borsa Iván, az Országos Levéltár csoportvezetője váltotta a hivatalvezetői poszton szintén megbízottként. (Csak 1952. április 1-jével véglegesítették a Minisztertanács az évi június 11-i határozata alapján.13) Borsa 1952 elején hosszabb ideig betegállományban volt, ebben az időszakban ideigle­nesen Szedő Antal, az Országos Levéltár helyettes vezetője látta el a hivatalvezetői teendőket.14 Október 6. után másfél hónap alatt 11 új munkatársat neveztek ki. Köztük Egri Sándort, a Magyar Acélárugyár Ellenőrzési Osztályának vezetőjét hi­vatalvezető-helyettessé, Tánczos Dezső VKM-alkalmazottat a Költségvetési Osz­tály, Fügedi Eriket, a Múzeumok és Műemlékek Országos Központja (MUMOK) 10 Részletek: Bikki István: A magyar levéltárügy szervezete 1950-1968 (rövid összefoglalás). Levéltá­ri Szemle 1991/4. 56-57. p., 69-71. p. nMNL OL XIX. I. lh. 1610. Ált. 6/1950. Uo. 18a. IV. Tematikusán lerakott iratok, Érsok Károlyné ál­tal kigyűjtött iratok (a továbbiakban: MNL OL XIX. 1.18a. IV. Érsokné) L - A LÓK létszámterve. 12 Uo. I-J Kimutatás a LÓK fennállása óta kinevezett alkalmazottakról, 1951. február 8. 13 Uo. 14 В101/1952. 14 Uo. IV. Tematikusán lerakott iratok. A LÓK Tudományos Osztályának vizsgálata, 1952. Jelentés 14. p. 97

Next

/
Thumbnails
Contents