Erős Krisztina (szerk.): Fára József főlevéltárnok emlékezete. A 2011. szeptember 28-án Zalaegerszegen tartott tudományos emlékülés előadásai - Zalai gyűjtemény 73. (Zalaegerszeg, 2013)

Berényiné Kovács Gyöngyi: Fára József Pest vármegye főlevéltárnoka

A kutatások zöme nemesi családtörténetre irányult, a kutatási engedélyek ki­adása a főjegyző feladata volt. A főlevéltárnok lényegében csak az adminisztratív feladatokat végezte és koordinálta az iratok kutatásra való előkészítését. Másola­tokat is kértek a kutatók főleg nemesi családfákat, illetve címerpecséteket.117 A Pest Megyei Levéltárban számos neves történész is kutatott, már Fára József idejében is ezek között találjuk például Pettkó Bélát, aki a nemesi családokkal foglalkozott.118 Vagy Benda Kálmán jeles történészünk gazdaságtörténeti kutatá­saihoz Györffy István, a Pázmány Péter Tudomány Egyetem Néprajzi Intézeté­nek professzora, adta támogatói állásfoglalását.119 Előfordult, hogy egy-egy kutatási kérelmet el kellett utasítania. Ez történt pél­dául egy hallgatóval, aki doktori disszertációját a Budakörnyéki járás dűlőnevei­nek változásából akarta írni. Fára József javasolta az alispáni irodavezetőnek, hogy addig utasítsák el a kérést, amíg a járás iratait nem tudják selejtezni és rendezni.120 A Pest Megyei Levéltár személyi állománya 1938-1950 között 1938 augusztusában Bilkei Gorzó János allevéltárnokot fegyelmi eljárás követ­kezményeként elbocsátották a levéltárból. Fára Józsefnek egészen 1940 áprilisáig, Péczely Ödön allevéltárnoki kinevezéséig egyedül kellett a megnövekedett ügy­félszolgálati feladatokat megoldania. A levéltár igazgatása mellett délutánonként irányította a selejtezést és az iratanyag rendezését.121 1942 júniusában Kollega Tarsoly Sándort nevezték ki allevéltárnoknak, aki 1944 decemberéig, amíg katonai szolgálatra be nem hívták az anyakönyvi UB bejegyzéseket írta, valamint kivonatok kiállítását végezte. Rendkívüli sok feladat ellátására mellett a főlevéltárnok és az allevéltárnok mindig törekedtek tudo­mányos munka elvégzésére és a szakmai továbbképzésükre is. Kollega Tarsoly Sándor egy államtudományi értekezését írt „Pest vármegye állásfoglalása a vegyes házasság kérdésében a reformkorban" címmel.122 A második világháború megpró­báltatásokkal teli éveiben a megyei és városi főlevéltárnokok egyre fokozódó közigazgatási igénybevételéhez még katonai behívások is járultak éppen akkor, amikor munkájukra az iratok fizikai fennmaradásának biztosítása érdekében is a legnagyobb szükség lett volna. 117 MNL PMLIV. 475a. IX. sorozat 209/1939. lt. sz. 1,8 MNL PML IV. 475a. VIII. sorozat 495/1938. lt. sz. vö IUésy János - Pettkó Béla: A királyi könyvek jegyzéke 1527 —1867. Budapest, 1895. 229 MNL PML IV. 475a. VIII. sorozat 74/1939. lt. sz. 120 MNL PML IV. 475a. VIII. sorozat sz. n. 1939. március 18. 121 MNL PML XXI. 71a. II sorozat 875/1946. lt. sz. Péczely Ödön a hiányzó levéltárkezelői gyakorla­tát az Országos Levéltárban töltötte. A gyakorlat elvégzése után azonban 1941. december 19-én fel­mondott. 222 MNL PML XXL 71a. II. sorozat 4854/1948. lt. sz. 88

Next

/
Thumbnails
Contents