Erős Krisztina (szerk.): Fára József főlevéltárnok emlékezete. A 2011. szeptember 28-án Zalaegerszegen tartott tudományos emlékülés előadásai - Zalai gyűjtemény 73. (Zalaegerszeg, 2013)

Lakos János: Fára József tevékenysége a Levéltárak Országos Központjában (1950–1953) és utolsó évei

A kutatóselejtezés nem tette szükségtelenné a különösebb tartalmi vizsgá­lat nélküli selejtezést lehetővé tevő ügykörjegyzékek elkészítését egyes levéltári anyagokhoz. Fárának két fontos ügye volt: az alispáni iratokra és a közigazgatási bizottsági iratanyagra vonatkozó ügykörjegyzék. A fentebb már említett levéltárvezetői tervezetek felhasználásával készítette el 1952. augusztus elejére a kiselejtezhető alispáni iratok jegyzékét, amely három olda­lon 42 pontra tagoltan sorolta fel a selejtezhető iratokat. Ezek között szerepelt ügyiraton belül selejtezhető iratféleség is (sürgetések, vétívek, tértivevények), többnyire azonban tartalmilag jelentéktelen ügyek kiselejtezése vált lehetővé. A LÓK Fára fogalmazásában 1952. augusztus 4-én küldte meg az ügykörjegyzé­ket valamennyi közlevéltárnak azzal az utasítással, hogy az „máris használatba vehető", kívánatosnak tartom azonban, hogy a jegyzék kiegészíttessék", ezért an­nak áttanulmányozás utáni észrevételezését kéri.94 Beérkezvén az észrevételek és kiegészítések, Fára kevesebb, mint két hónap múlva bővített, hét oldalas ügykör- jegyzéket állított össze, amit 1952. szeptember 30-án postáztak a közlevéltárak­nak. Fára a kísérőlevélbe ezúttal érdemi utasításokat is belefoglalt:- „az ügykörjegyzék használatánál mindig szem előtt tartandó, hogy az abban fog­lalt ügykörökhöz tartozó iratokat csak abban az esetben lehet kiselejtezni, ha azok nem tartalmaznak forrásértékű adatokat — „a tömegesen kiselejtezhető ügyekből évfolyamonként 10-20 jellemző ügy minta­ként megtartandó- a jogorvoslat folytán a Közigazgatási Bíróság előtt tárgyalt ügyek ítéleteit az iratokkal együtt akkor is meg kell tartani, ha az ügyek a jegyzék értel­mében selejtezhetőek lennének; — az Állattenyésztési Kutatóintézet kívánságára felhívja a figyelmet, hogy az apaállat-vizsgálatok, bikavásárlások, bikák más körzetben elhelyezése, bikaselejtezések, ménvizsgálatok és ménselejtezések iratai nem selejtezhe­tőek.95 Mindkettő alispáni selejtezési ügykörjegyzék csak a kiselejtezhető iratokat tartalmazta. A törvényhatósági közigazgatási bizottságok irataira vonatkozó selejtezési ügy­körjegyzék kidolgozásával Fára 1953 februárjára készült el, és a LÓK vezetője február 17-én meg is küldte azt „valamennyi állami levéltár vezetőjének".96 Ez az ügykörjegyzék is csak a selejtezhető iratokat tartalmazta. A fenti áttekintésből kiderül, hogy Fára József milyen hatalmas munkát vég­zett a selejtezések szerteágazó ügyében. Nem véletlen tehát, hogy a középfokú 94 Levéltári szakmai korpusz: http://www.archivportal.arcanum.hu/korpusz/opt/al00526.htm 95 Uo. Ügykörjegyzék a közlevéltárakban lévő alispáni iratok selejtezéséhez [bővített], 864-50339/ 1952. LÓK, 1952. szeptember 30. 96 Uo. A közigazgatási bizottság iratainak selejtezési ügykörjegyzéke. 118

Next

/
Thumbnails
Contents