Tóth Péter: Zala varmegye közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái III. 1656-1716 - Zalai gyűjtemény 72. (Zalaegerszeg, 2012)
Bevezetés
feldolgoztam. - A harmadik hely: Somogy vármegye levéltára. Közismert tény, hogy a török által megszállt Somogy vármegyét törvényileg egyesítették Zala vármegyével és de facto 1710-ig, de jure 1716-ig ennek egyik járásaként működött. Éppen az itt feldolgozott anyagból derül ki, hogy Madarász László, az egyesített vármegyék jegyzője, 1710-ben pedig már az újra szerveződő Somogy vármegye helyettes alispánja3 magánál tartott vármegyei iratokat és fel is kellett szólítani őt ezeknek az iratoknak a visszaszolgáltatására,4 A Somogyba általa vagy másképpen átkerült iratokat, köztük közgyűlésekről készített feljegyzéseket is később egy kötetbe másolták és a kötetnek a Prothocollum Anticjuum címet adta a másoló - valószínűleg a levéltár rendezésével megbízott vizeki Tallián János ezt a címet a jelen munkában PrAS. rövidítéssel szerepeltetem. Miután az átkerült jegyző- könyvi töredékek másutt természetesen nem lelhetők fel, ezért a zalai közgyűlési sorozatok teljessé tétele érdekében fel kellett ugyanis használni ezt a kötet.5 Az ilyen módon összeállított és a szükséges apparátussal ellátott jelen kiadványt annak reményében tesszük közzé, hogy segíteni fogja a korszak köztörténeti és helytörténeti fontosságú eseményeinek a jobb megismerését. Tóth Péter 3 Lásd a 2326. számú regesztát. 4 Lásd a 2208. számú regesztát. 5 A kötet egy részének az anyagáról készített regeszták már megjelentek, ezeket lásd Tóth Péter: Somogy vármegye közgyűlési jegyzőkönyvei. In: Somogy megye múltjából. Levéltári évkönyv 21. Kaposvár, 1990. 1566. p. 6