Tóth Péter: Zala varmegye közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái III. 1656-1716 - Zalai gyűjtemény 72. (Zalaegerszeg, 2012)

Zala vármegye közgyűlési és törvényszéki jegyzőkönyvei - 1709–1716

megyét vármegyéhez, a várost városhoz mérve lettek kiszámítva az erő és tehe- tősség alapján, s jóllehet a megírt számban való beszolgáltatásuk itt és most nem tűr halasztást, de megkívántatik a vármegye összeírása egy hónapon belül a levél kihirdetésétől számítva. A levél egyébiránt Bécsben, 1709. december 1. napján kelt és csatolva volt hozzá a császári és királyi határozat is. 2269. (III. 34-35.) Közhírré tették azt a rendeletet is, amely meghatározza a 70 000 orális és equilis porciószámot, amely Magyarország visszafoglalt részei számára szükséges e mostani téli időszakra, s elrendeli, hogy egy orális porció 3 rajnai forint és 30 krajcár értékben fizettessék ki és foglalja magában a kenyéren kívül a lakást, a közös tüzet és világítást, az equilis porció pedig természetben adassék; azt is hozzáteszi a rendelet, hogy ha a kenyér nem adható ki természet­ben, akkor helyette gabona is adható. A bármilyen módon felmerülő, esetleg ka­tonai kihágásokat is okozó bonyodalmak és panaszok elsimítása érdekében őfel­sége két biztosságot is felállított, egyiket a nádorispán úr, a másikat pedig a fő- hadbiztosság, azaz gróf Schilling generális úr elnöklete alatt; mindkét biztosság Pozsonyban fog működni és azoktól szabad lesz őfelségéhez fordulni, ha a pana­szokat nem tudnák elsimítani. A rendelet egyébiránt Bécsben, 1709. november 14-én kelt. 2270. (III. 35.) Elolvasták ugyancsak a nádorispán úrnak a Bécsben, 1709. no­vember 29. napján kelt meghívólevelét, amelyben bejelentette, hogy a jövő 1710. esztendő januárjának 7. napján folytatódik az országgyűlés, amint azt őfelségé­nek az erről kiadott rendelkezése hírül adta. 2271. (III. 35.) Elolvasták a Schilling ezredes úr (illustrissimus) misszilis leve­lét, amelyben megparancsolja, hogy Gábor György alispán úr (perillustris) tá­vozzék a hivatalából, s helyére ugyanazon hivatalnak a viselésére Bessenyey Lászlót (perillustris) ajánlja. 2272. (III. 35.) Kihirdették ő legszentebb felségének a Bécsben, 1709. november 23-án kelt, a vármegyének szóló parancslevelét, amelyben a pestisjárvánnyal kapcsolatban óvintézkedéseket rendel el a levélhez mellékelt terv szerint az ezzel a ragállyal megfertőzött területek lezárását, az alkalmazandó orvosságokat és egyebeket illetően. 2273. (III. 35.) Elolvasták továbbá a gyakran említett nádorispán úrnak a Bécs­ben, 1709. december 6-án kelt levelét, amelyhez csatolva volt őfelsége december 4-én kelt levele is, amelyben azt rendelték, hogy báró Tolvay (?) Gábor úr 136

Next

/
Thumbnails
Contents