Kemendy Géza: Harctéri emlékeim, 1942-1943. A magyar királyi 17. honvéd gyalogezred II. zászlóalja a Donnál - Zalai gyűjtemény 71. (Zalaegerszeg, 2012)

Harctéri emlékeim, 1942–1943. A magyar királyi 17. honvéd gyalogezred II. zászlóalja a Donnál - V. Fél esztendő „A világ leghosszabb falujában”. Sztaro Nyikolszkoje, 1942.VII.12-étől 1943.I.13-ig

boglyázták az egész rétet. Reischl Ráfi ezen a napon meglátogatott.174 Ivanovkai szállásáról érkezett. Mikor hazaindult, elkísértem, és szép látványt nyújtott a sür­gő-forgó sok lány, de a sűrűn álló boglyák is megmutatták, hogy áldott a sok kéz. Ráfi azt kérdezte: miféle uradalom ez? A lányok után a rétet szakszerűen össze­gereblyéztük, méghozzá két lógereblyével. A két Nagy Ferenc végezte ezt egy- egy lóval. Az egyik szántói volt. [...] [Lakásom] az 1555. házszámot viselte. A tulajdonosa Nyurka, egy tengerész­tiszt felesége, átköltözött a szomszédba a rokonokhoz. Ezeknek az udvarában települt a konyha. Két nagy lányuk volt, Naszti és Valea. Nyurkával volt 15 éves fia, Koltya. A másik szomszédba menekültek André és felesége, Pola három kis gyerekükkel, mert falujuk a vonalba esett. A háziak lánya volt Sura, egyik leg­jobb táncos. Itthoni tapasztalataimat hasznosítottam, amikor arra törekedtem, hogy július 20-ra behordjuk a szénát, mert ezt a napot meg szokta keresni az eső. így is lett. Hatalmas kazlakat raktunk, és megnyugvással állapítottuk meg, hogy máris so­kat tettünk téli ellátásunk érdekében. Az eső már csak a munka végét késleltette, komolyabb bajt nem okozott. Gondjaink enyhítése érdekében a Dontól, a temp­lomban és a vízimalomban tárolt búzából hozattam néhány kocsi tavalyi búzát, és mindegyik szélmalomba felöntöttem egy-egy zsákkal, egy katonát odaállítot­tam, és egy nap alatt lejárta a malom az egy zsák őrlését. Az így nyert őrlemény­ből az asszonyok kiszitálták a lisztet, és kenyeret sütöttek. Szívesen csinálták, mert nekik is jutott belőle, és ők is enyhítettek a család élelmezési gondjain. A hosszú út és a feltűnő száraz időjárás miatt a lovakat teljesen át kellett pat­kóim. Volt a kovácsoknak dolguk. Dolgoztak is szívesen, azonban az ellátási elégtelenség miatt nem jutottunk kovácsszénhez, a mi tartalékunk pedig nagyon megcsappant. Megint öntevékenyen kellett cselekedni. Égetünk faszenet. Ehhez megfelelő cserfát találtunk a domb tetején. Hazahordtunk, amennyit csak tud­tunk. Gyerekkoromra visszaemlékezve, felidéztem, hogyan végezték a szántói kovácsok a boksák összerakását, leföldelését, égetését, és ezen recept szerint négy hatalmas boksa küldte az ég felé fehér füstjét. A mellékelt kép a fahordást és ko­vácsaink tábori munkáját idézi. [...]175 Egyébként akárcsak otthon, itt is a kovácsműhely volt a katonák kedvenc be­szélgető helye. Ehhez járult egyrészt, hogy Tóth Lajos nagyon jó kedélyű, jó mun­kásember volt, másrészt itt találkozhattak a zászlóaljbeli barátaikkal a kocsisok, mert nekik is végezték a patkolást, a kocsi-javításokat. Egy ilyen vasárnapi idill 174 Kemendy megjegyzése: „Ráfi látogatásáról is készült fénykép, csatolom. Az én lakásom előtt va­gyunk. Ez a ház az 1555. házszámot viselte." Lásd a 31. sz. képet! 175 Lásd a 32-33. sz. képeket! A 32. sz. képen Kemendytől jobbra látható BAKOS FLÓRIÁN (Kápta­lanfa, 1910. május 2. Gelencsér Mária) honvéd hadiszolgálata előtt Vindornyalakon lakott. 1943. janu­ár 25-én Parnicsnijnál nyoma veszett. HL HM 22. v. oszt. 756130/1943. 98

Next

/
Thumbnails
Contents