Kemendy Géza: Harctéri emlékeim, 1942-1943. A magyar királyi 17. honvéd gyalogezred II. zászlóalja a Donnál - Zalai gyűjtemény 71. (Zalaegerszeg, 2012)
Harctéri emlékeim, 1942–1943. A magyar királyi 17. honvéd gyalogezred II. zászlóalja a Donnál - III. „Magyar gyerek vagyok, elbírom a nehéz harcot!”
elképedtem erre a jó szándékú ajánlatra. Már most, egészségesen, épen, saját elhatározásomból feküdjem a sebesültek helyére? Nem lesz ez előjel? Ilyen gondolatok rohantak meg. Aztán legyűrtem magamban ezt az ostoba képzelgést, és ez lett az ágyam. Sokáig néztem a csillagokat, és hallgattam sokáig a tőlünk oldalt vonuló német gépesített egységek sustorgó motorzaját. Pahonok felé húztak... Ijedt hangú ébresztésre riadtam fel. Néhány kocsis jelentette, hogy a lovai felfúvódtak. Na, a teremtését! Hiába kaszáltattam le a lóherét? Az történt, hogy a lovak elszabadultak, és a harmatos zsenge lóheréből nem tudták, mennyi elég. Rögtön ébresztettük Csete József törzsőrmestert. Ő is tudta rögtön, miért! Az első komoly ténykedése volt, hogy lekezelte a lovakat, és mire indulás lett, nyoma sem volt semmiféle rendellenességnek. Hű, de nagy megkönnyebbülés volt számunkra! Nagy biztonságot jelentett az ő ittléte. Magasra púpozták a kocsikat a príma zöldtakarmányból, mely a meleg napon, ami újra ránk köszöntött, megfonnyadt, és erőt adó, most már veszélytelen ellátást biztosított. A következő napokban megismerkedtünk az útviszonyok okozta nehézségekkel. Nagyban hozzájárult ehhez az is hogy kocsijaink igen nagy terhelése a változatos, emelkedő utakon hosszabb menet esetén, lovainkat kimerítette. [...]105 Ennek a napnak délelőttjén beérkeztünk egy faluba, ahol pihenőt tartottunk. A falu neve: Matvejevka. Itt már teljességében megmutatkozott a háború okozta nyomor. A földek parlagon, nincs sem fogat, sem gép, amely a földet megmunkálja. A falu a szokásos képet mutatta. Régi, fából ácsolt házak, különös módon fedve szalmával. Nem zsúppal. [...] Nem mentünk be a házakba szállásra, csak az udvarokon, szabad helyeken helyezkedtünk el. Döbbenten néztük a falu életét. Csak asszonyok, öregek, gyerekek vannak a faluban. Fiúk is csak 15 éves korig. Abban az időben jártunk, amikor a tavaszi veteményeket itt is el kell rakni a földbe. Éppen ez a munka volt megfigyelhető. De, hogyan történt mindez? A földet, fogat hiányában - kertekről van szó, nem a nagy táblákról -, az öregasszonyok, férfiak, gyerekek egyesült erővel, maguk húzta ekével lazították fel, hogy a legfontosabbat, a krumplit meg a kölest elvessék. Nagyon megjegyeztem, hogy a nehéz tél után alig maradt elvetni való burgonya. Úgy feldarabolták a krumplit, mint mikor a levesbe felvágják, és ezeket a kis darabokat rakták el nagy gonddal a felforgatott földbe. A másik helyen az udvaron lévő veremből szinte 105Kemendy megjegyzése: „Néhány képet őrzök erről a szakaszról. Láthatjátok róluk az utak minőségét és azt is, hogy már szükség van az előfogatolásra. A fehér lovas fogat a kovácsok kocsija. Látszik, hogy elállnak a lovak a kocsirúdtól: fáradtak. Velem szemben Torma patkoló [kovács] tizedes, akinek egyik kezében a puska, másikban a sisak. A mögötte jövő előfogatolt kocsinál az éllovat vezető honvéd Simon Menyhért. Nekem kedves meglepetés lett a képen, hogy Búcsú fülei is rásikerültek. A sisakos fej nem az enyém. Azé, aki fogta addig a lovat, míg a felvételt megcsináltam." Lásd a 15. sz. képet! 51
