Riválisok polgárosodása. Források Zalaegerszeg és Nagykanizsa történetéhez 1867-1918 - Zalai gyűjtemény 70. (Zalaegerszeg, 2011)

Források Zalaegerszeg és Nagykanizsa történetéhez, 1867-1918

17. § A fürdős köteles ezen fürdőszabályzat egy-egy példányát a fürdőnapok, órák s fürdődíjak jegyzékével együtt minden egyes fürdőszobában olvasható állapot­ban kifüggesztve tartani. 18. § A fürdők a rendőrhatóság állandó és folytonos felügyelete s ellenőrzése alatt állanak, s e célból ott bármikor vizsgálatot tarthat, s ebben a fürdős által meg nem akadályozható. 19. § A város határában szabad fürdésre a helyet a Zala folyóban, az úgynevezett „Kismalom" közelében és a Zala folyón átvezető kőhíd környéken a városi rend­őrkapitány jelöli ki, s az így kijelölt helyen az úszni nem tudók részére a fürdésre veszélytelen hely figyelmeztető jelekkel látandó el. Más helyen, mint ahol a rend­őrkapitány azt kijelölte, szabadban való fürdés tilos. 20. § A szabadban való fürdés rendjét a rendőrkapitány állapítja meg, mely megál­lapítás a város területén közzéteendő, s aki az ellen vét, a jelen szabályrendelet alapján büntetendő. 21. § Ezen szabályrendeletben foglalt rendőri tilalmak és rendelkezések ellen vétők kihágást követnek el, s amennyiben cselekményük nem törvénybe vagy minisz­teri rendeletbe ütközik, ezen szabályrendelet alapján 3 napig terjedhető elzárás­sal és 40 koronáig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő. 22. § Eljáró hatóságok: első fokon a városi rendőrkapitány, másodfokon Zala várme­gye alispánja, harmadfokon a m[agyar] kir[ályi] belügyminiszter. Ezen szabály- rendelet felsőbb hatósági jóváhagyás és [a] közzétételt követő negyedik napon hatályba lép. Miről ezen véghatározat a város területén szabályszerűen közzéteendő, s jó­váhagyás végett a belügyminiszter úrhoz felterjesztendő. Indokolás Szükséges a szabályrendelet, mivel a város területén fennálló fürdők kezelése köztisztaság, közegészség és közerkölcsiség szempontjából ez ideig szabályozva nincsen. Eredeti tisztázat. ZML Zalaegerszeg Város Képviselő-testületének iratai. Közgyűlési jegyzőkönyv 1910. február 28. 14. 345

Next

/
Thumbnails
Contents