Riválisok polgárosodása. Források Zalaegerszeg és Nagykanizsa történetéhez 1867-1918 - Zalai gyűjtemény 70. (Zalaegerszeg, 2011)

Források Zalaegerszeg és Nagykanizsa történetéhez, 1867-1918

amennyiben egyik vagy másik megszűnnék a képviselő-testület tagja lenni, vagy a bizottságból kilépne, azonnal kiegészíttetik. Ezen bizottság a villamos mű kezelését, vezetését s egész üzemét figyelemmel kíséri, a könyvvezetését ellenőrzi, s különösen felügyel arra, hogy a mű kezelése tényleg és valósággal a kereskedelmi üzlet elveinek megfelelőleg teljesíttessék, hogy továbbá a villamtelep üzemvezetője szakszerűen, kereskedelmileg ponto­san, híven és az ezen szabályzatban foglalt általános, valamint a tanács különös utasításainak is megfelelőleg teljesítse kötelességeit. E célból a felügyelőbizottságnak vagy az általa kiküldött bármely felügyelő­bizottsági tagnak bármikor joga van nemcsak szóval a mű vezetőjétől vagy az ott alkalmazottaktól felvilágosítást kívánni, hanem személyesen a helyszínén köny­veknek, ügyiratoknak, kezelésének stb. közvetlen betekintése által magának min­den irányban kimerítő meggyőződést szerezni. A város mérnöke és számvevője a felügyelőbizottság vagy annak kiküldött­je, továbbá a polgármester felhívására az ellenőrzés gyakorlásában részt venni köteles. Az ellenőrzés helyes és megfelelő gyakorolhatása végett ezen bizottság egyút­tal véleményező, indítványozó és kezdeményező hatáskörrel is bír. A tanács köteles ennélfogva mindazon ügyekben és kérdésekben, melyek­re nézve ezen üzleti szabályzatban a bizottság meghallgatása különösen ki van mondva, intézkedés előtt azt meghallgatni, viszont a bizottság köteles nemcsak a különösen felsorolt esetekben, de általában mindennemű, a villamtelepet érdeklő ügyekben a tanács felhívására véleményt adni. Ezen hatáskörénél fogva joga és kötelessége a bizottságnak az ellenőrzés gyakorlása körül vagy egyébként szer­zett tapasztalatait és észrevételeit az ezekre vonatkozó véleményével és javasla­taival együtt a városi tanáccsal közölni. 6. § A bizottság, ahányszor azt az elnök, akár egyes bizottsági tag indítvá­nyára, akár egyébként is szükségesnek találja, ülést tart, de az üzemvezető havi jelentésének felülvizsgálása végett minden hó 3. csütörtöki napján ülést tartani köteles. 7. § A felügyelőbizottság megállapodásait és véleményét szótöbbséggel mond­ja ki, szavazategyenlőség esetén az elnök szava dönt. A kisebbségben maradt bi­zottsági tagoknak jogukban áll megindokolt különvéleményüket jegyzőkönyvbe felvétetni. A határozatképességhez [az] elnökön kívül 6 tag jelenléte szükséges. 8. § A városi villamos mű személyzete következőképp rendszeresíttetik: a. / Egy üzemvezető, aki tagja a Magántisztviselők Országos Nyugdíjegyesü­letének, ahol a belépődíjat s az állandó járulék 4 %-át, belépéskor betöltött 35 év esetén felét fizeti, a többi járulékot pedig az üzem viseli. b. / Egy könyvelő. c. / Egy főgépész. 332

Next

/
Thumbnails
Contents