Riválisok polgárosodása. Források Zalaegerszeg és Nagykanizsa történetéhez 1867-1918 - Zalai gyűjtemény 70. (Zalaegerszeg, 2011)
Források Zalaegerszeg és Nagykanizsa történetéhez, 1867-1918
befektetett tőkénk is veszélyeztetve van. Márpedig soha nem volt és nem is lehetett semminemű hatóságnak törekvése, hogy bármely iparágat erőnek erejével elnyomjon, sőt tudtunkkal a hatóságoknak úgy a saját, mint az állami lét szempontjából kell és szent kötelessége minden egyes vállalatnak mindaddig segédkezet nyújtani, míg az a közérdekkel ellentétbe nem jő, ami a jelen esetben még rágalomképpen sem fogható üzletünkre. Szép és üdvös, sőt szükséges is a közegészségi óvintézkedések életbe léptetése, és mi is - bármily hátrányok háramlanak ebből reánk - szívesen segédkezet nyújtunk a hivatott közegeknek mindannak elérésében, amit a város és helyi viszonyok érdekében szükségesnek találnak. De ennek ellenében viszont elvárjuk és méltán, hogy a hivatott közegek túlhajtott ügybuzgalomból vagy kedves egészségünk túlságos szeretetéből kifolyólag oly intézkedéseket ne léptessenek életbe, melyek nemcsak hogy feleslegesek, hanem még úgy egyéni, mint közkárral vannak egybekapcsolva, és egy csapásra, minden igazoló indok nélkül egy egész iparágat tán örökre eltemetnek. Márpedig, hogy ezen intézkedés nálunk csupa felesleg, az az említettekből eléggé világosan kitetszik. Ha azonban az óvatosság már mindenképp elkerülhet[et]lennek találtatnék, úgy tereljük azt annak való értékére és a hivatott, orvosi közegek szakvéleményének tekintetbevételével csakis a nagyobb mennyiségbeni nyers bőr raktárolását tiltsuk meg, de nem a szárított bőrökét, és leginkább ne teljesen, hanem csak nagy mennyiségben. Mindezek alapján az iránt kérjük a tekintetes Városi Tanácsot, miszerint jelen fellebbezésünket Zala megye tekintetes Közigazgatási Bizottságához felterjeszteni méltóztassék, hol is az iránt esedezünk, hogy az előadottak tekintetbevételével a sérelmes határozat hatályon kívül helyezése mellett megengedni kegyeskedjék, hogy 20 métermázsa kiszárított bőrt kellő fertőztelenítés mellett a városban raktárolhassunk. Teljes tisztelettel: Ebenspanger Fiai N[agy]kanizsa, 1886. december hó 10-én Eredeti tisztázat. ZML Nagykanizsa Város Tanácsának iratai. Közigazgatási iratok 1887: 6589. 170