Riválisok polgárosodása. Források Zalaegerszeg és Nagykanizsa történetéhez 1867-1918 - Zalai gyűjtemény 70. (Zalaegerszeg, 2011)
Bevezetés
ki.31 Ez az arány meglehetősen magas, de ugyanezt tapasztaljuk a megelőző évtizedekben is, hiszen az 1860-as évek elején 17 %, tíz évvel azelőtt 15 % az arányuk. A Dél-Dunántúlon azok a települések, ahol tárgyalt korszakunkban a zsidóság nagyobb számban volt jelen, általában valamilyen adottságuk vagy funkciójuk révén kiemelkedtek környezetükből.32 De a zsidók piacközponti szerepet betöltő települések körüli koncentrálódása már ennél jóval korábban kimutatható. Kanizsán már 1828-ban is 17 % a zsidó népesség aránya.33 Jelenlétükkel a város társadalmának azon rétegét alkották, amely mozgékonysága, minden újra való fogékonysága és nem utolsósorban tőkeereje által igazán csak a polgári átalakulás időszakában tudott érvényesülni. Nagykanizsán 1862-ben az önálló iparosok létszáma 457, a kereskedőké 208, együttesen az összlakosságnak (12175 fő) 5,5 %-át alkották. Legközelebb 1876- ban készült hasonló összeírás, ekkor az iparban 1247, a kereskedelemben 440, a hitelélet területén 15 fő dolgozott. Összes létszámuk 1702, az összlakosság (11128 fő) 15,3 %-a.34 A gazdaság ezen ágazataiban foglalkoztatottak aránya mind megyei, mind dél-dunántúli viszonylatban kiemelkedő. A város ipara ezekben az évtizedekben átmenetet képez a hajdani, már bomlásnak indult céhes, kézműipari szerkezet és a modern, gyáripari vállalkozások között. Ha megvizsgáljuk az 1862-es iparos összeírás adatait, még sok olyan hagyományos, apáról fiúra öröklődő mesterséget találunk, amelyet kis, egyszemélyes műhelyekben családi keretek között is lehetett folytatni (csizmadia, gombkötő, bábsütő, nyereggyártó stb.). Ugyanakkor új iparágak is feltűnnek: lakatos, szobafestő, esztergályos, fodrász, „piperész" stb. Mindemellett inkább az előbbiek 31 A város lakosságának gyarapodására lásd: Bácskai 226. p.; T. Mérey 126., 146-147. p.; Az 1870-es adatokra vonatkozóan: Döme 14. p. Az általunk közölt adatok Kiskanizsa nélkül, csak Nagykanizsára értendők. (Kiskanizsa és Nagykanizsa 1868-ban szétváltak.) 32 Dombi - T. Mérey II. 159., 161. p. 33 Bácskai Vera - Nagy Lajos: Piackörzetek, piacközpontok és városok Magyarországon 1828-ban. Budapest, 1984.230-233., 339. p. 34 Zala Megyei Levéltár (Továbbiakban: ZML) Zala Vármegye Tisztiszékének iratai. 1862: 3407. Továbbá: Magyarország helynévtára. A különféle kormányzati ágak szerinti beosztás kimutatásával, mint az 1863. év elején fennállott. Legújabb hivatalos adatok nyomán összeállították és kiadták B.- R.-A.-P. Pest, 1863. 438., 568. p.; T. Mérey 151. p.; Döme 14. p. Mivel Kiskanizsa 1868-ban különvált Nagykanizsától, az 1862-es adatok még Kiskanizsa adatait is magukban foglalják és csak az önálló vállalkozók számát közlik. (Ezek közül néhány név fel van véve mind az iparosok, mind a kereskedők közé.) A segédek, alkalmazottak stb. számát nem ismerjük. Velük együtt az iparból és kereskedelemből élők aránya bizonyára jóval magasabb volt. A T. Mérey Klára által közreadott 1876. évi iparkamarai statisztika már a hiteléletet is felveszi az adatszolgáltatásba, és nemcsak az önálló vállalkozók, hanem az alkalmazottak létszámát is kimutatja. Ezek összesítéséből származnak az általunk kiszámított adatok, amelyek viszont már csak Nagykanizsára vonatkoznak, hiszen az adatfelvétel idején Kiskanizsa külön község, csak 1880-ban egyesül újra Nagykanizsával. így az 1870-es népszámlálás adataiból is természetszerűen csak Nagykanizsa adatait vettük figyelembe. Ugyanígy jártunk el fentebb, a város lakosságának létszámadatai esetében. Vö. 31. jegyzet. 16
