Riválisok polgárosodása. Források Zalaegerszeg és Nagykanizsa történetéhez 1867-1918 - Zalai gyűjtemény 70. (Zalaegerszeg, 2011)
Források Zalaegerszeg és Nagykanizsa történetéhez, 1867-1918
mellett átengedtessék, és hogy az ennek folytán szükséges közgyűlési és levéltári más helyiségek a megye által kijelelt fedezeti alappal a „Szállásháznak" két emeletre történendő felépítése és ugyanannak egy szárnyépülettel leendő megtoldása által előállíttassanak. Azonban a megye közönségének azon megállapodásához a magas Belügyminisztérium jóváhagyásával nem járult, mely szerint az említett építkezés költségeihez a gyámpénztári tartalékalap 25000 f[orint]tal hozzájáruljon, amennyiben a gyámpénztári tartalékalap értékét csökkenti azon ténykörülmény, hogy az 1885. évi mérleg fedezeti részében 34335 f [orinjt 43 krfajcár] kamathátralék fordul elő, melyről nem lehet biztosan reményleni, hogy a közeljövőben befolyni fog. Miért is a magas Belügyminisztérium elrendelte, miszerint a fennforgó ügy még egyszer beható megfontolás tárgyává tétessék s a létrejött újabb megállapodások jóváhagyás végett felterjesztessenek. Ezzel kapcsolatban felvétettek a jelen ügyben kirendelt küldöttség újabb, véle- ményes jelentése és az állandó választmány javaslata. A küldöttség és állandó választmány egyetértő javaslatai elfogadtatnak és a nagyméltóságú Mjagyar] K[irályi] Belügyminisztérium által a gyámpénztári tartalékalapra tett észrevétel megszüntetése céljából, tekintettel arra, miszerint az előállítandó, új közigazgatási helyiségek költségeihez a gyámpénztári tartalék- alapnak 25000 f[orin]ttal történendő hozzájárulása elkerülhet[et]lenül szükséges, de különben is a magas Minisztérium által észrevételezett kamathátralék befolyása teljesen biztos, és ennek megtörténte csak idő kérdése annyival inkább, mert a fentebb érintett 34335 f[orin]tnyi kamathátralék a kölcsönre kihelyezett árvatári tőkék félévi kamatösszegének sem felel meg, a tervezett építkezésre fordítandó 25000 f [orinjtot a megye közönsége a gyámpénztári tartalékalap javára ezennel biztosítja akként, hogy azon esetben, ha ezen összegre a gyámpénztári tartalék- alapnak bármikor szüksége lenne, azt a megye közönsége pótadó kivetése által visszatérítendi. Miután továbbá a kizárólag törvénykezési célokra átengedendő közigazgatási helyiségek helyett kívántató, más ily helyiségeknek már elhatározott oly módoni előállítása, hogy a „Szállásház" utcai szárnya két emeletre felemeltessék, s ezenkívül egy udvari szárnyépülettel megtoldassék, nem kivihető azért, mert ezen építkezésre a fedezeti alapul felvett egész 80000 f[orin]tnyi összeg közelről sem lenne elegendő, a jelen viszonyok között pótadónak e célra történendő kivetése pedig nem ajánlható, de ezen terv még kivihetetlen azért is, mivel az említett építési alaphoz 25000 f[orin]ttal hozzászámított, nagykanizsai megyei épület - tekintettel arra, hogy az csapatkórházul használtatik, s erre alkalmas más helyiség hiányában abból a katonaság el nem távolítható - jelenleg nem értékesíthető, s így ennek 25000 f[orin]tban felvett árát a 80000 f[orin]tból leszámítva, tényleg igénybe vehető építkezési alapul csak 55000 f[orin]t, vagyis az igazságügyi célok167