Riválisok polgárosodása. Források Zalaegerszeg és Nagykanizsa történetéhez 1867-1918 - Zalai gyűjtemény 70. (Zalaegerszeg, 2011)
Források Zalaegerszeg és Nagykanizsa történetéhez, 1867-1918
ző legelőterületből áll, mely helyiség mint nagyságára, mint fekvésére nézve elég alkalmasnak találtatott. Minthogy azonban a kedvezőtlen, jelen téli, esős időjárás folytán a területnek déli részén több helyütt kisebb-nagyobb területű posványos helyek mutatkoznak, miért is lovaglóhelyül használása kétesre válván, úgy találta a bizottság, hogy a gyakorlóhelyül használandó területnek déli részén lévő árok, mely évek előtt ásatott, és jelenben egészen beiszapolva van, egész hosszában újból kiásassék, miáltal ezen elposványosodásnak indult helyek kiszáradnak, és így a jelzett helyiség tökéletesen alkalmas fog lenni a század gyakorlóhelyéül. Kívánatos, hogy ezen árok a lehető legrövidebb idő alatt, amint az idő engedi, kitisztogattassék. A katonai kiküldött bizottsági tag azon kívánatát fejezi ki, hogy a kiásatás után ezen terület egy bizottság által újból megvizsgáltassák, mely konstatálni fogja, hogy az alkalmas lesz-e a századnak gyakorlóteréül. A terület a nekeresdi majortól Zalaegerszegről Sz[en]tiván felé vezető út mellett délről és Pózva községtől nyugotra fekszik, melyet az utóbbi időben Zalaegerszegen elhelyezett lovasszázad is e célra szokott használni. A bizottság szükségesnek látja ezen területet az újból kiküldendő komisszió144 által folyó évi május hó 1-jéig megvizsgáltatni. A fehérképi laktanyában elhelyezendő lovasszakasz [számára] gyakorlótérül a kaszárnyától délre fekvő vásártér - fekvésénél, talajminőségé [nél], valamint kiterjedésénél fogva - a bizottság által alkalmasnak találtatott. 10. A fenti 9 pontban foglalt és elsorolt hiányoknak és építkezéseknek megszüntetése, illetőleg az építkezések teljesítése szükségeltetvén, azt az illető vállalkozók és Zalaegerszeg városa létesíteni magokat kötelezik. És minthogy a vizsgálat folytán felmerült hiányok és szükségletek oly tetemesek, hogy azokat folyó évi május hó elsejéig, amikorra az áthelyeztetni szándékolt dragonyosszázad [a helyet] igénybe venni kényteleníttetnék, vállalkozók által teljesíteni nem le[het]- ne, ez okból azon meggyőződés[é]nek, illetőleg kívánatának ád a bizottság kifejezést, hogy a jelzett dragonyosszázad folyó évi szeptember hó elsejére helyeztessék át Zalaegerszegre, s így idő és alkalom nyújtatik úgy a városnak, mint az egyes vállalkozóknak arra, hogy a talált hiányok és építkezések iránt kötelességeiknek eleget tehessenek; és ezeknek megtörténtével a bizottság kimondotta, hogy Zalaegerszeg városa képes lesz egy lovasszázadnak állandó befogadására. 11. A nekeresdi major alatt éjszaknak vonuló völgyben, mely a Szombathelyi Püspökség tulajdonát képezi [és] a kaszárnyától körülbelül három k[ilo]m[é]ter- nyire esik, a lovasszázad részére alkalmas lövölde találtatott, melynek szabály- szerű felállítása és elkészítése a város kötelességévé tétetik. 144 Bizottság. 161