Molnár András: Zala megye pecsétje és címere 1550-2010 - Zalai gyűjtemény 69. (Zalaegerszeg, 2011)

Függelék

megváltoztassanak, nem fogja keresztülvinni az országgyűlésen, miután min­den olyan vármegye, amely ezen engedélyért folyamodott, Zala vármegye el­len fog szavazni. 2. ) Azon intézkedés359 tárgyaltatott, amelyben a vármegyét utasítják, hogy teljesítse azon intézkedést, amely a Kossuth-féle lapot’60 illetőleg és az alis­pánokhoz intézett elnöki iratban foglalt határozatban egyszer már kiadatott. Erre Tuboly Mihály főjegyző361 indítványára elhatároztatott, hogy ezen hatá­rozatok mellett, amelyek semminemű törvénytelent nem tartalmaznak, a to­vábbiakban is kitartanak. 3. ) Tárgyalták Tolna vármegye átiratát a Magyarországon politikai bűnök miatt perbe fogottak362 amnesztiájával kapcsolatban. Erről az említett főjegy­ző megjegyezte, hogy Zala vármegye, amely ezen actiókat363 364 korábbi határo­zataiban törvényellenesnek nyilvánította, Tolna vármegye indítványát annál kevésbé pártolhatja, miután az megkegyelmeztetésért folyamodik. Ezt jegyző­könyvbe vették. 4. ) Somogy vármegye kinyilvánítja, hogy a pecsét latin köriratát elvetette, és azon csupán címerét használja. Erre megjegyeztetett, hogy Somogy várme­gye ezáltal is megpróbálja megsérteni a királyi jogot, hogy pecsétjét ily módon megváltoztat j a.164 Eredeti német nyelvű tis^tá^at. MOL A 105. Inf. Prot. 1838. november 20. (87. ülés) 10-14. p. Hermann Köbért fordítása. 359 Az eredetiben: Intimat. 360 A „Törvényhatósági Tudósítások” című, Kossuth által szerkesztett lapról van szó. 36,Tuboly Mihály (1797-?), 1825-től 1835-ig Zala vármegye első aljegyzője, 1835-től 1849-ig főjegyző, Nagylengyel. 362 Wesselényi Miklós báró, Kossuth Lajos és az országgyűlési ifjak. 363 Büntető pereket. 364 Az uralkodó Somogy vármegyének is megtiltotta az engedély nélkül magyar köriratúra változtatott pecsét használatát. 93

Next

/
Thumbnails
Contents