Molnár András: Zala megye pecsétje és címere 1550-2010 - Zalai gyűjtemény 69. (Zalaegerszeg, 2011)
IV. Vita Zala vármegye címeréről 1929-1949
nek ügyében kért állásfoglalást — későbbre halasztotta. Pálffynak mindössze annyit sikerült elérnie, hogy a közgyűlés utasította az alispánt, szerezze be az előzetes engedélyt az esetleges adománygyűjtéshez.2” Bődy Zoltán alispán ehhez 1929 decemberében a belügyminisztertől kért engedélyt,2’4 a belügyminisztérium azonban 1930 januárjában elutasította a gyűjtés engedélyezését, amit a zalai közgyűlés 1930 szeptemberében tudomásul vett,23’ így valószínűleg lekerülhetett a napirendről a kék-fehér zászlók készítésének ügye. Bődy Zoltán alispán 1929 szeptemberében terjesztette fel a belügyminiszterhez jóváhagyásra a vármegye Törvényhatósági Bizottságának július 19-i határozatát a vármegye címerének és színeinek megállapításáról.233 234 235 236 A belügyminisztérium 1929. december 7-én kelt leiratában arról értesítette a zalai alispánt, hogy a kérelmét tárgyalás alá vették, a kérdés eldöntéséhez azonban további adatok szükségesek, ezért felhívták az alispánt, hogy gyűjtéssé össze és terjessze fel a vármegye által használt színek megállapításához szükséges részletesebb adatokat (a zászlók, hajdúk ruházata, aktafűző zsinórok és szalagok, határoszlopok, stb. színeit).237 Az alispán 1930. március 31-én a belügyminiszter türelmét kérte a kérés teljesítéséhez, mert — mint levelében írta - „a vármegyei főlevéltáros, ki a címer és színek összeállításával, illetve gyűjtésével van megbízva, jelenleg súlyos beteg, felgyógyulása még pár hetet igénybe vesz”.238 Fára József főlevéltárnok 1930. június 17-i — az alispán által a belügyminiszterhez nyomban felküldött — előterjesztésében foglalta össze Zala vármegye címerére és színeire vonatkozó kutatásának eredményeit. Az 1742. és 1813. évi zalai zászlók, illetve ezek vállszalagjainak rövid leírása után részletesen (a forrásokat is idézve) foglalkozott az 1741., az 1797., az 1800. és 1809. évi nemesi felkelők, valamint az 1790. évi koronaőrök és az 1867. évi koro233 ZML TB jkv. 1929. szeptember 10. 936. sz., vő ZML Alisp. ir. Zala vármegye címere. A jegyzőkönyv másolata. (Eredeti alispáni száma: 1929:25756.) 234 ZML Alisp. ir. Zala vármegye címere. A kérelem fogalmazványa. Zalaegerszeg, 1929. december 23. (Eredeti alispáni száma: 1929:29749.) 235 ZML Alisp. ir. Zala vármegye címere. A belügyminisztérium leirata. Budapest, 1930. január 11., A zalai közgyűlés határozata. Zalaegerszeg, 1930. szeptember 2. (Eredeti alispáni számuk: 1930:2185.) 236 ZML Alisp. ir. Zala vármegye címere. Az alispán felterjesztésének fogalmazványa. Zalaegerszeg, 1929. szeptember 21. (Eredeti alispáni száma: 1929:27860.) 237 ZML Alisp. ir. Zala vármegye címere. A belügyminisztérium leirata. Budapest, 1929. december 7. (Eredeti alispáni száma: 1929:38920.) 238 ZML Alisp. ir. Zala vármegye címere. Az alispán levelének fogalmazványa. Zalaegerszeg, 1930. március 31. (Eredeti alispáni száma: 1929:38920.) 61