Molnár András: Zala megye pecsétje és címere 1550-2010 - Zalai gyűjtemény 69. (Zalaegerszeg, 2011)
IV. Vita Zala vármegye címeréről 1929-1949
10-én történt nyugdíjazásáig.227 Pálffy tagja volt a vármegye monográfiabizottságának, a Magyar Történelmi Társulatnak, a heraldikai és genealógia társaságnak, és az örökös tagok egyikeként (mint ismert és a helyi közéletben fontos szerepet játszó személy) némi befolyással rendelkezett a vármegye Törvény- hatósági Bizottságának közgyűlésében is.228 Pálffy László a vármegyei címer és színek ügyében egyszerre két levelet is írt 1929. június 19-én Bődy Zoltánnak, a vármegye alispánjának. Magánlevelében úgy vélte, hogy az Országos Levéltár sem tud a zöld szín mellett semmi adatot sem felhozni, és már „a szokásjog is szentesítette a kék színt, mely heraldikailag is nemesebb szín a zöldnél”. Pálffy másik, hivatalos levelében, megújítva 1907. évi javaslatát, hosszas érveléssel ismételten a kék-ezüst színek elfogadását indítványozta: „ne cseréljük fel a szép égszínű kéket a zölddel, s Isten mentsen a zöld huszároktól” (tudniillik a vármegyei hajdúk zöld egyenruhájától). Úgy vélte, nem jár messze az igazságtól, „ha az ezüst sávban — mit a belé rajzolt nyíl is igazolni látszik — a Zala vízét” sejti, „hiszen fontos a nyíl fekvése is, mely egyezik a Zala vízének folyásával; tudniillik a nyíl heraldikai értelemben balra irányul”.229 230 Bődy Zoltán alispán ezek után Pálffy rendelkezésére bocsátotta az ez ügyre vonatkozó korábbi levelezést az Országos Levéltár 1929. májusi szakvéleményével együtt, a volt főszolgabíró azonban hajthatatlan maradt, és újabb levelében arra hívta fel az alispán figyelmét, hogy „ily ősi címert, mint Zaláé, zölddel nem szabad — heraldikailag vétek — bemázolni”. Pálffy már csak azért is a kék szín mellett kardoskodott, mert — állítása szerint — a Zrínyiek (Zala egykori főispánjai) címerét is kék mezőben épült fehér vár díszítette, s ebben vélte felfedezni a vármegye kék-ezüst színeinek gyökerét.2311 A vármegye címerének és színeinek megállapítását Zala vármegye Törvényhatósági Bizottságának 1929. július 19-i ülése tűzte napirendjére. Az ügy előadója, dr. Fára József főlevéltárnok felvázolta a kérdés kutatásának törté227 ZML Alisp. ir. Vármegyei alkalmazottak törzskönyvi lapjai. 5. doboz, vö. Zala megye ar- chontológiája 459. p. 228 ZML Alisp. ir. Zala vármegye címere. Pálffy László beadványai. Pölöskefő, 1929. június 19., 1933. szeptember 8., 1933. december 8., Paksy Zoltán: Politikai küzdelmek Zala megyében a két világháború között I. 1918-1931. (Zalai Gyűjtemény 62.) Zalaegerszeg, 2006. 81. p. 229 ZML Alisp. ir. Zala vármegye címere. Pálffy László levelei az alispánhoz. Pölöskefő, 1929. június 19. (Eredeti alispáni számuk: 1929:17217.) 230 ZML Alisp. ir. Zala vármegye címere. Az alispán Pálffy Lászlóhoz írt levelének fogalmazványa. Zalaegerszeg, 1929. július 3., Pálffy levele az alispánhoz, keltezés nélkül. (Eredeti alispáni számuk: 1929:17217.) 59