Zalai történeti tanulmányok - Zalai gyűjtemény 67. (Zalaegerszeg, 2009)

Tanulmányok és források Zala megye történetéből - Sasfi Csaba: Zala megyei gimnazisták a reformkor kezdetén (1828)

Társadalmi-gazdasági jelleg

Az 1828-as országos adóösszeírás adatai alapján ismerjük az ezer lakosra jutó kézműves mesterek megyei arányait.6 Ugyan többször is kritika érte ezeket az adatokat, azonban feltesszük, hogy a megyei szinten összesített adatokban a felvétel és a feldolgozás során keletkezett pontatlanságok többé-kevésbé már kiegyenlítődnek. E mutató szerint tehát Zala - Somoggyal és Baranyával együtt - a sereghajtók közé tartozott a Dunántúlon: ezer lakosra mindössze 7-8 kézműves mester jutott. A legtöbb mester a Dunántúlon Mosonban volt, 26 jutott ezer lakosra, ezt követte Veszprém, Tolna és Fejér (21-18 mesterrel), Sopron, Komárom és Vas pedig a mezőny alsó felében helyezkedett el (12-10 mesterrel). Az ezer lakosra eső kézműves mesterek átlaga a Dunántúlon 14 volt, országosan viszont csak 9. A három dél-dunántúli megye azonban ezt az értéket sem érte el.

Fényes Elek 1841-ben kiadott országismertetésében azt írja, hogy Zala megye gabonából és általában szántóföldi terményekből behozatalra szorul, borból, élőállatból, állati termékből és gyümölcsből állnak fő kiviteli cikkei.7 Ez a markánsan hagyományos agrár termelési profil nem feltételez megyén belüli fejlett munka- megosztást és ehhez szükséges infrastruktúrát illetve településformákat. A Dél- Dunántúl piackörzeteit és piacközpontjait vizsgáló kutatás is alátámasztja Fényes megállapításait. Ez Zalában három számottevő piacközpontot jelölt ki: Nagykanizsát, Keszthelyt és Zalaegerszeget.8 Azonban Kanizsa elsősorban a távolsági kereskedelemben betöltött pozíciójának, Keszthely pedig uradalmi központi funkciójának köszönhette ezt, és csak a megyeszékhely Zalaegerszeg esetében kerül első helyre az amúgy nem túl népes vidékével folytatott áru- és munkacsere, ami viszonylag fejlett kézműiparában és ennek produktumaival való kereskedelmében nyilvánult meg. A piackörzet és piacközpont szemléletű megközelítés is megerősíti tehát a megye agrár, döntően önellátó gazdálkodást folytató jellegét.

Közismert, hogy országos viszonylatban Zala a viszonylag nagyszámú nemességgel rendelkező megyék közé tartozott: az országos 4,6 százalékkal szemben ebben a megyében 7 százalékot tett ki a nemesek aránya a férfi népességen belül. Meg kell jegyeznünk még, hogy a szomszédos megyék közül a túlnyomóan katolikus Vasban közel ugyan ennyi (6,8%), az alig kétharmad arányban katolikus Veszprémben viszont majdnem kétszerese, míg az ugyanilyen felekezeti

6 Bogdán István: Magyarország kézműves mesterei 1828-ban. In: Történeti demográfiai füzetek 6. Bp. KSH NKI 29-31. p.

7 Fényes: Magyar Országnak s a hozzá kapcsolt tartományoknak mostani állapotja statisztikai és geográfiai tekintetben 1. köt. (2. kiad.) Pest, 1841. 450., 456. p.

8 Bácskai Vera: Piackörzetek és piacközpontok a Dél-Dunántúlon a XIX. század első felében. In: Gazdaságtörténeti tanulmányok. Szerk. Kapiller Imre, Zalaegerszeg, 1993. (Zalai Gyűjtemény 34.) 213- 249. p.

72