Zalai történeti tanulmányok - Zalai gyűjtemény 67. (Zalaegerszeg, 2009)

Emlékezés Simonffy Emilre - Gyimesi Endre: Búcsú Simonffy Emiltől

tésként élte át pedagógusi hivatását - sok deres fejjel itt könnyező tanítványa bizonyítja ezt. 1959-ig a tanítóképzőben, majd annak megszűnése után ugyanott a Ságvári Gimnáziumban tanított 1965-ig. Ekkor csábította el végleg a katedráról másik nagy szenvedélye, a kutató munka.

Közben azonban történt néhány fontos dolog a magánéletében. 1956-ban tekintélye révén bekerült Zalaegerszeg Város Forradalmi Tanácsába - de tetteivel sohasem kérkedett.

Végleg otthonra talált városunkban. Megnősült, elvette Karácsony Évát, Vica nénit, az ízig-vérig zalai pedagógust, aki fél évszázadon át volt hű társa.

1958-ban doktorált, mentora Szabó István volt. Doktori disszertációjának rövidített változata 1960-ban jelent meg az Agrártörténeti Szemlében. Ettől kezdődően egészen a legutóbbi időkig közel 60 fontos tudományos, agrár- és helytörténeti műve jelent meg. Máig is büszke vagyok arra, hogy inspirálója lehettem a Zalaegerszeg története tárgyában írott - máig is pótolhatatlan és nélkülözhetetlen műveinek.

Simonffy Emil az elmélyült kutató munka során ízlelte meg a levéltár légkörét, így a történelem oktatása mellett egyre erősebb szerepet kapott életében ez az intézmény és amint lehetősége nyílott rá, ide kötelezte el magát egy életre. Előbb tudományos kutató lett, majd 1973-ban a Zala Megyei Levéltár igazgatójává nevezték ki. Ebben az időszakban élte legtermékenyebb alkotói korszakát. Egyik alapítója és szerkesztője a Zalai Gyűjtemény című tudományos kiadvány-sorozatnak. Több tucat cikket jelentetett meg országos és helyi szaklapokban.

Mindezek az alapos levéltári kutatások lehetőséget teremtettek egy újabb tudományos fokozat megszerzéséhez. 1981-ben védte meg kandidátusi disszertációját, amely a „Polgári földtulajdon kialakulása és birtokmegosztás a Dél-Nyugat-Du- nántúlon" címet kapta.

Agrártörténeti kutatásai mellett lerakta a Zala megyei levéltári szervezet modern alapjait, sok fiatalt fertőzött meg a levéltár-tudomány szeretetével. Részt vett a honismereti mozgalomban, s szívesen vállalt tudományos és ismeretterjesztő előadásokat.

Megalapozta a levéltár nemzetközi kapcsolatrendszerét, mindezt személyes tudományos tekintélyével érhette csak el.

1988-ban az igazgatói stafétabotot nekem adta át, nyugdíjba vonult. Nélkülözhetetlen szakértelme miatt 2001-ig részmunkaidősként segítette az én és utódai munkáját. Mindig volt kihez fordulnunk tanácsért, s emberi tartásával is példaképünk volt.

Nyugdíjas éveiben sokat foglalkozott városunk múltjával, lektorált, szerkesztett. Zalaegerszeg történetét feldolgozó kutatásaiért joggal kapta meg 1998-ban városunk egyik legnagyobb kitüntetését, a Zalaegerszegért díjat.

41