Zalai történeti tanulmányok - Zalai gyűjtemény 67. (Zalaegerszeg, 2009)

Emlékezés Simonffy Emilre - Orosz István: Simonffy Emil, az agrártörténeti kutató

rendezések rendszerében helyezte el a tagosításokat is, amelyek formáit (egyta- gos, fordulós, dűlős) ő állapította meg elsőként. Megállapításait jól érvényesítette egy mezőváros határának vizsgálatakor is (Elkülönítés és tagosítás Kaposváron a jobbágyfelszabadítás után, Somogy megye múltjából 2. k.)

A birtokrendezések legfontosabb forrásai az úrbéri földkönyvek voltak, melyek lehetőséget teremtettek a paraszti birtokviszonyok vizsgálatára, igaz nem országos, csak helyi szinteken. Simonffy Emil előbb a Levéltári Szemlében tisztázta a földkönyvek forrásértékét majd maga is élt az általuk nyújtott lehetőségekkel. Előbb kilenc zalai falu, majd 12 somogyi település földkönyveit elemezte nagy hozzáértéssel és fontos tanulságok levonásával. Lényeges eredménye volt vizsgálatainak, hogy a jobbágyfelszabadítás végrehajtása során a parasztság elveszítette az 1848 előtt általa használt földek egy részét, mert a maradványokat vagy pénzzel, vagy földdel kellett megváltania. Az irtásokat többnyire az urasá- gok váltották vissza, nem a föld forgalmi árának megfizetésével, hanem az annál sokkal alacsonyabb irtásdíj letételével, a legelőknek számottevő része esett ki a parasztok használatából, mert a rendezés során még az 1836-ban alkotott elkülö- nözési törvény elvei érvényesültek, amely csak annyit mondott ki, hogy a jobbágynak „elégséges" legelőt kell biztosítani, de nem mondta meg, hogy mennyi az elégséges. Az erdőkben a volt földesurak voltak birtokon belül, így az esetek többségében az erdőlésben is hátrányba kerültek a parasztok. A legelők elkülönítésének fontosságát elemezte a „Zalaegerszeg harca a legelőért" c. tanulmányában, amely a Zalai Gyűjtemény 2. kötetében jelent meg.

Az elmondottak is tanúsítják azt a közismert tényt, hogy a volt jobbágyok szabad földtulajdonának kialakulásában milyen nagy szerepe volt az úrbéres telekföldnek, hiszen ez volt birtokának az a része, amely 1848-ban vitathatatlanul felszabadult. Egy Agrártörténeti Szemlében 1971-ben megjelent tanulmányában Simonffy Emil is igazolta e kitüntetett szerepet. De azt is jól látta, hogy az úrbéres föld nagyságát a Mária Terézia-féle pátens határozta meg. Állítását bizonyította is az alsólendvai-lenti Esterházy uradalomról írott tanulmányában, amely a Szabó István születésének 90 éves évfordulójára készült emlékkönyvben jelent meg.

Simonffy Emil ízig-vérig társadalomtörténész volt, a paraszttársadalom múltja a tárgya tudományos publikációi döntő többségének. Még a zalai nemesség jövedelemviszonyairól született tanulmányában is igazában az érdekli, hogy e jövedelem milyen mértékben származik a jobbágyok járadékából. De írt termeléstörténeti tanulmányokat is. Az 1728. évi adóösszeírás elemzése alapján tárta fel a paraszti földművelési, határhasználati rendszereket Somogy megye északi részén, s írt cikket Mészáros Gézával együtt a Zala Megyei Levéltárban egy peres akta mellékleteként talált 100 éves kukorica leletről is.

34